Egyesületünk mély fájdalommal tudatja, hogy elhunyt a röplabda sportágának minden idők egyik legjobb röplabdaedzője, dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella! 2023.08.17. virradóra, 95 éves korában távozott, a szomorú hírt családja közölte a Magyar Röplabda Szövetséggel.
Gabi néni nemcsak a magyar, hanem az egyetemes röplabdázás megkerülhetetlen egyénisége volt. Szakmai felkészültsége, edzői meglátásai és újításai, valamint a sportág iránti határtalan szeretete emelte őt a Legendák közé. A Magyar Röplabda Szövetség dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriellát saját halottjának tekinti, emlékét örökre megőrzi, s ápolni fogja, egyúttal őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak!
Legnagyobb sikereit a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitányaként érte el: három olimpiára is kivezette a nemzeti együttest, amely 1976-ban és 1980-ban is a legjobb négy között végzett, 1972-ben pedig 5. lett. Ugyancsak kiemelkedő siker volt edzői pályafutása során az 1975-ös belgrádi Európa-bajnokság, ahol ezüstérmet szerzett irányításával a magyar válogatott, amelyet akkoriban nemcsak a kontinens, hanem a világ legjobbjai között tartottak számon! Életútját végigkísérte a sport, rendkívül sokoldalú volt, hisz a Wekerle-telepen focizott a fiúkkal, később aztán az édesapja magasugrásra, súlylökésre, úszásra tanította, az édesanyja pedig teniszezni küldte, utóbbit még 90 éves kora felett is űzte, majd jött a kosárlabda, végül pedig a röplabda.
Atlétikusan képzett, fizikailag kitűnően felkészült, rendkívül jó akarati tényezőkkel rendelkező, szívós, a végsőkig küzdő sportembernek tartották, akinek a támadójáték és a horognyitás volt a fő erőssége. Ő volt az első magyar női röplabdázó, akinek a játéka az ötvenes években megütötte a magasabb nemzetközi mércét. 1949 és 1957 között 26 alkalommal játszott a válogatottban. Edzősködni a Ganz Villanyban kezdett, ahol az utánpótlással foglalkozott. Már a kezdet kezdetén is olyan fiatal játékosok kerültek ki a kezei közül, mint Radó Lúcia, vagy Makláry Ilona, akik később az általa vezetett felnőtt-válogatottnak is erősségei lettek. Közben nem csak a Testnevelési Főiskolát végezte el, hanem pedagógiából és pszichológiából is diplomát szerzett, szakedző lett, németből és angolból is középfokú nyelvvizsgát tett, s hazánkban ő írta és védte meg először doktori disszertációját röplabdázásból. A felnőtt női válogatott szövetségi kapitányaként pedig – ahogy a fentiekben olvasható – egyedülálló sikereket ért el.
A Mesteredzőt 2010-ben beválasztották az Egyesült Államokban a Hírességek Csarnokába, de Magyarországon is számos kitüntetésben részesült: a Prima Primissima-díj mellett a Kiváló Edző Ezüst- és Arany Fokozatát, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét is ott tartotta a vitrinjében.
Gabi néni rajongott a röplabdáért, imádott meccsekre járni, legyen szó utánpótlástornáról vagy válogatott mérkőzésekről, őt mindig meg lehetett találni a lelátón. A TFSE női röplabda és kosárlabda meccsein is rendszeresen találkozhattunk vele, nem is oly rég még Kalocsán tartott előadást és edzést a fiataloknak. Nagyon szerethető személyiség volt, aki nagyon fog nekünk hiányozni! Az Európa-bajnokság előtt álló, és az idei tornán épp ma este bemutatkozó magyar női röplabda-válogatott természetesen az Ő emlékéért is játszik!
Köszönünk mindent Gabi néni!