Kosárlabda Női NBI/A

Élcsapatot fogadunk!

Élvonalbeli női kosarasaink hosszú idő után újra hazai környezetben lépnek pályára a bajnokság folytatásában! A 19. fordulóban olyan ellenfelet fogadunk, mely ősszel 23 ponttal múlt felül minket idegenben. A soron következő ellenfél a Szekszárd euroligás csapatként vannak fémjelezve az elmúlt években.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Djokics Zseljko csapata az Euroligában legutóbb az Olympiakosz SFP-től szenvedett vereséget idegenben, majd hazai pályán a francia Tango Burges Basket ellen kaptak ki. A Magyar Kupában néhány nappal ezelőtt a legjobb 4 közé jutásért a Sopron ellen léptek parktettre és egy rendkívül pontszegény találkozó végén 59–38 arányban búcsúztak a küzdelmektől.

Frissnek mondható hír, hogy az egyik legerősebb játékosuk, Ruthy Hebard távozott, így tovább fogyatkozott – ahogyan az oldalukon fogalmaztak – több sebből vérző keretük. Fáradtabban érkeznek hozzánk (többen szerepeltek a válogatottban), mégis annak reményével, hogy egy könnyed, felemelő győzelemmel távozhatnak. Ehhez azonban lesz egy-két szava a TFSE-MTK-s lányoknak!

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Ugyan az egymás elleni statisztika nem hízelgő számunkra, feljutásunk óta nincs győzelmünk a Szekszárd ellen. Azonban mindenki tisztában van azzal, hogy a rájátszásba kerüléshez kellene egy bravúrgyőzelem. Lányaink a válogatott szünetben gőzerővel dolgoztak azon, hogy egységünk még összehangoltabb és olajozott lehessen. Emellett 3×3-as és U20-as válogatott táborokban is jelen lehetett több TFSE-s, akik visszaérkezésüket követően hamar munkába álltak. További örömhír, hogy Baa Dominika több, mint egy év után újra pályára léphet a KSC ellen, így már ténylegesen teljes a keretünk.

Vezetőedzőnk, Magyar Bianka a wbasket.hu-nak így fogalmazott a találkozót megelőzően: „Egyáltalán nem szabad leírni a Szekszárdot! Évek óta komoly munka folyik a klubnál. Továbbra is nagyon fegyelmezett és agresszív védőmunka jellemzi a csapatukat. Ezt megmutatták a Magyar Kupa negyeddöntőjében is, ahol nem tudott ellenük 60 pont fölé jutni a Sopron. A támadójátékon érződött inkább, hogy változások történtek és még időre van szükségük a rendszer átalakításához. Biztos vagyok benne, hogy hamar meg fogják találni a célszerű megoldásokat.”

„A Szekszárdra jellemző, hogy olyan riválisok ellen, ahol nincs klasszikus ötös – és mi is ilyenek vagyunk – center-domináns játékot játszanak. Tehát szeretnek a festéken belül dominálni a meccs nagy részében. Ezen felül arra támaszkodnak, hogy az agresszív védekezésükre építve szerzett labdákból könnyű kosarakat érjenek el. Az első egymás elleni meccsünket is kielemeztük. Ott nagyon sok eladott labdánk volt. Ebből a szempontból kulcs lesz, hogy erre az agresszív védekezésre megfelelően tudjunk reagálni támadásban. Összességében az eladott labdák limitálása és a védekezés hozhatja meg bármelyik csapatnak a sikert. A győzelmi esélyek megteremtéséhez nagyon tudatos és fegyelmezett védőmunkára lesz szükségünk. Emellett igyekeztünk mindent megtenni, hogy tudjuk kompenzálni a Szekszárd magasságban mutatkozó fölényét.”

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

„Régen játszottunk már hazai pályán. A BEAC elleni mérkőzésünkön fantasztikus hangulat uralkodott és telt ház volt. Számítunk szurkolóink segítségére most is. Hívunk mindenkit, aki szereti a női kosárlabdát, hogy látogasson ki a csarnokba, szurkoljon és legyen ismét kiváló hangulat!”

Aki nem tud kilátogatni, ITT követheti az összecsapás élőben: TFSE-MTK – KSC Szekszárd

Február 19., vasárnap
19:00  TFSE-MTK – Atomerőmű KSC Szekszárd
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Varga-Záray Katalin, Sörlei Attila (Bodrogváry Iván József)

Hajrá lányok, hajrá TFSE-MTK!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!