Atlétika

Ekler Luca 2 aranyérmet szerzett Japánban a paraatlétika vb-n!

Már csak 100 nap van hátra az Olimpia kezdetéig, de addig is vártak még ránk izgalmak, például a kobei Paraatlétikai Világbajnokság, ahol Ekler Luca 2 aranyérmet is szerzett!

Május 19-én állhatott először vonal mögé a TFSE tehetsége. A női T38-as 100 méteres síkfutás elődöntőjében sikerült összesítésben a második legjobb eredménnyel továbbjutnia a másnapi döntőbe, majd május 20-án, magyar idő szerint 12:05-kor induló induló futamon pedig 12.85-ös időeredményével megérdemelten állhatott fel a dobogó legfelső fokára, első alaklommal ebben a számban!

A tavalyi párizsi világbajnokságon szintén nagyszerű eredménnyel zárt ebben a számban, ám akkor még „csak” ezüstérem került a nyakába. Idei elsősége kiemelkedő eredménynek számít, hiszen kategóriájában ez az egyik legnehezebb és legkiélezettebb versenyszám.

Mára virradóan még több okunk van az örömre, ugyanis a távolugrás döntőjében is szoríthattunk Lucáért. Az első ugrás után már érezhető volt, hogy elkapta a fonalat, de az igazán jó eredményt második nekifutásra érte el.

Minden kihívóját maga mögé utasítva, 5.63 méteres eredményével zsinórban harmadjára érdemelte ki a világbajnoki címet! Nem sokkal, összesen 0.14 méterrel maradt el a 2023-as párizsi teljesítményétől. Luca akkor úgy nyilatkozott, hogy az aranyérem ellenére is maradt benne hiányérzet, hiszen alig karnyújtásnyira volt attól, hogy megdöntse az 5.82-es világcsúcsot. De, ami késik nem múlik, és ha most Japánban nem is, az olimpián sikerülhet összehozni a régóta dédelgetett álmot és akár 6 méter feletti eredmény is kerülhet kiválóságunk neve mellé.

Ezzel még nincs vége az utazásnak és a megmérettetések sorának, mivel Luca meghívást kapott az Egyesült Államokbeli Eugenebe, ahol a Gyémánt Ligás Prefontaine Classicban fog szerepelni. Nem lesz piskóta már az utazás sem, maga a verseny pedig az elit rendezvények sorát gyarapítja 1975 óta.

Gratulálunk az érmekhez Luca és sok sikert kívánunk!

Forrás: Ekler Luca paralimpikon atléta/Facebook, hparalimpia.hu
Fotó: Augusto Bizzi, Magyar Paralimpia csapat/Facebook