Női kosárlabdázóink az élvonal 6. fordulójában a „folyók városa” felé vették az irányt, ahol ismét Euroligás riválissal néztek farkasszemet. Lányaink ezúttal is hatalmasat küzdöttek, a félidőben még döntetlenre álltak, végül viszontagságos végjátékban maradtak alul 6 ponttal a házigazdával szemben.
Igazi nagybetűs csapatként sikerült felállni az újdonsült légióssal is kiegészülő zöld-fehérekkel szemben. Kifejezetten szerény nézőszám fogadta a feleket a vasárnap délutáni mérkőzésen, ahol mi kezdtük jobban a találkozót. Kellően felpörögve kezdtük a mérkőzést, magyar játékosaink vezérletével jutottunk előnyhöz, amit az első negyed végéig tartani tudtunk (14–17).
A második etapban a győrieknél több sikeres triplát is láthattunk, de minket sem kellett félteni, kétpontosokkal igyekeztünk zárkózni. Fej-fej mellett haladtunk, nagyobb előnyt egyik oldal sem tudott kialakítani, mert hamar jött a válasz. Igazságos döntetlennel vonulhattunk pihenőre úgy, hogy pontjaink legnagyobb részét magyar játékosok szállították. Szinte azonos volt a mezőnymutató a két félnél (37–37).

A félidő után a győriek úgy tűnhetett, hogy kezükbe veszik az irányítást és meglépnek, de a remek formában játszó Németh Alma vezérletével ezt sikerült megakadályoznunk. Az utolsó negyedre 3 pontos győri vezetéssel fordultunk (56–53).
A záró akkordban még mindig nyitott volt a harc, reális esélyünk volt a győzelemre. A félidőben még pont nélkül álló Sha Carter kulcsfontosságú pillanatokban jegyzett értékes kosarakat, az utolsó három percre fordulva 69–68-as állás szerepelt az eredményjelzőn. Ezt követően többször is véleményezhető ítéletekkel sújtott minket a játékvezetés, melyek után nem tudtunk érdemben fellépni a hazaiakkal szemben. Bár Dúl Panka triplájával még közeledtünk, de a végére megszűnt higgadtságunk és pontosságunk, 6 pontos vereséget szenvedtünk (81–75).
Dúl Panka 30-as VAL mutatót jegyzett, amivel a mezőny legértékesebb játékosává lépett elő. 15 pontja mellett 9 lepattanót szedett és 6 asszisztot osztott ki. A hét elején még betegséggel küzdő Sha Carter a második félidőben mutatott remek teljesítményével 22-es VAL értéket tudhatott magáénak, 12 pont, 9 lepattanó, 5 kiharcolt fault volt a neve mellett a mérkőzés lefújása után. Remek formában brillírozott a 14 pontot dobó Németh Alma is, de a többieknek is jár a gratuláció, hatalmasat küzdöttek a lányok.
SERCO UNI GYŐR – TFSE-MTK 81-75 (14-17, 23-20, 19-16, 25-22)
TIPPMIX NŐI NB I. A , 6. forduló
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Fodor Attila, Varga-Záray Katalin, Nepp László Oszkár (Forrai Sámuel)
SERCO UNI-Győr: Slocum 12, Bach 6, Molnár L., Török Á., Goree 13/3. Csere: Dubei 25/9, Dombai 6, Gyöngyösi 7/3, Hegedűs 2, Carleton 10/6.
TFSE-MTK: Dúl T. 8/3, Dúl P. 15/6, Szabó F. 11/3, Németh A. 14, Czinano 9. Csere: Carter 12, Baa 6, Vladár.
Vezetőedzőnk, Hegedűs Péter így fogalmazott a találkozót követően: „A győriek megérdemelten nyertek, mi dolgozunk tovább.”
A nagyszerű meccset futó Németh Alma gondolatai: „Rendkívül büszke vagyok mindenkire, hogy euroligás csapatokkal, magasabbra rangsorolt játékosokkal fel tudjuk venni a versenyt. Mindig hiányzik egy utolsó momentum, hogy ilyen meccseken még jobb eredményeket érjünk el. Ha ebben tudunk fejlődni, akkor előbbre tudunk lépni.”
Női kosárlabdázóink 3 győzelemmel, 3 vereséggel a 6. helyet foglalják el a tabellán. Következő megmérettetésük ezen a hétvégén lesz az első győzelmét megszerző BKG ellen hazai környezetben. A mérkőzésre szombaton 19 órától kerül sor a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.
Hajrá lányok, fel a fejjel!
Fotó: Nagy Gábor