Birkózás

Egy nehéz időszak sikeres lezárása

Bartáky Marcell, a TFSE birkózója hétvégén a Somogyjádon megrendezésre kerülő Junior Válogató Versenyen vett részt. Ezen az megmérettetésen több, mint 160 fiatal birkózó lépett szőnyegre.

Marci éppen, hogy végzett a vizsgaidőszakkal (első éves tanári szakos hallgató), egyből a maximális teljesítmény elérésére törekedett.
Szabadfogású, 97kg-os súlycsoportban indult el, és figyelembe véve az elmúlt időszakból fakadó leterheltségét, csodálatos eredménnyel ajándékozta meg egyesületünket:

4 mérkőzésen keresztül helytállva, a végére kissé megfáradva, de büszkén állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

A következő válogató versenyre (02.22.) gőzerővel készül Dr. Barna Tibor Tanár Úrral, aki a legutóbbi versenyről az alábbiakat mondta:
„Marci nehéz vizsgák után azonnal jól teljesített, tette ezt kevesebb edzésmunkával a háta mögött. Az előttünk álló válogató versenyre technikailag és kondicionálisan is igyekszünk formába lendülni. Ha kitart addig a teljesítménye és küzdeni akarása, többre is képes lehet.”

Hajrá Marci!
Csak így tovább!

#hajrátfse