Női NBI Röplabda

Egy lépésre a címvédéstől – Veszprémben érhetünk fel a csúcsra!

Ahogy egy éve, idén is a döntőbe jutott női röplabdacsapatunk, méghozzá lenyűgöző idényt követően. A 2023/24-es szezonban is remekeltek a lányok, de a mostani évadban még ezt is sikerült felülmúlni: 20 győzelem mellett csupán 1 vereség szerepelt a nevünk mellett az alapszakaszban, a rájátszásban pedig eddig hibátlan a mérlegünk.

A döntő első mérkőzésén, hazai pályán fantasztikus játékkal 3:1-re vertük a VEHIR-VESC együttesét, így csupán egyetlen győzelemre vagyunk a címvédéstől és az Extraligát jelentő feljutástól. Az összecsapás egészen a negyedik játszma elejéig kiegyenlített volt, az i-re viszont könnyedén fel tudtuk tenni a pontot.

A Veszprém hazai környezetben sokaknak megnehezítette már a dolgát. Mi 1:3 arányban tudtunk ellenük nyerni az alapszakasz végén idén márciusban. Rajtunk kívül csak a DVTK tudott győzelemmel távozni a Táncsics Mihály Szakgimnáziumból. Amennyiben nyernénk az otthonukban, akkor hibátlan rájátszással zárnánk a szezont, ami páratlan teljesítmény lenne.

Ellenfelünkkel szemben idén eddig háromszor is jobbnak bizonyultunk, és most is ennek szellemében készülünk a döntő második mérkőzésre, amelyet idegenben rendeznek. A Veszprém alapszakasz harmadik helyezettként került a döntőbe, ám eddig nem tudtak igazán megtörni minket – most sem engednénk nekik esélyt.

A statisztikák mellettünk szólnak, valamint játékosaink egyénileg is a liga élmezőnyében vannak: Turcsányi, Boros, Kis, Kucsera és Tatár is posztjuk legjobbjai között szerepelnek – ám a mi erőnk mindig is a csapatban rejlett.

Vezetőedzőnk, Jókay Zoltán szerint ez az idény valódi tanulási és fejlődési folyamat volt, amely során a lányok nemcsak technikailag, hanem mentálisan is sokat léptek előre. Vasárnap mindez aranyat érhet!

NB I. Döntő – 2. mérkőzés
VEHIR-VESC – TFSE
2025. május 4. – 16:00
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium

Fotó: Ruzsits Patrik

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!