Labdarúgócsapatunk tegnap este a 11. helyen álló Hidegkúti SC alakulatával mérkőzött meg hazai környezetben. A találkozót megelőzően srácaink az előkelő 3. pozíciót foglalták el a bajnoki tabellán.
A kezdő sípszó pillanatától fogva küzdős találkozót láthattunk, ahol mindkét csapat a győzelem megszerzésére törekedett. Labdabirtoklás tekintetében a kezdetektől fogva jobbnak bizonyultunk a vendégeknél, ám ez önmagában kevés a győzelemhez. A folyamatos hajtás a második félidőre meghozta a gyümölcsét, hiszen a 60. percben büntetőhöz jutott csapatunk, melyet Suskó Ádám magabiztosan értékesített.
Nem örülhettünk túl sokáig a vezetésnek, ugyanis a vendégek három percen belül egalizálni tudtak, szintén tizenegyesből. A találkozón több gól nem esett, pedig srácaink mindent megtettek ennek érdekében. Játékosainkon túl dícséret illeti a vendégek kapusát is, aki magabiztosan hárította helyzeteinket.

Ezzel a döntetlennel ideiglenesen beértük a MUN SE csapatát, átvéve a második helyet. Riválisunknak azonban két mérkőzéssel kevesebb szerepel a neve mellett.
Következő alkalommal május 9-én lépünk pályára. A 10. helyen álló Airnergy FC-hez látogatunk.
Hajrá srácok!!