Férfi NBI Futsal

Eddig csak melegítettünk, most kezdődik majd az igazi harc!

NB I-es férfi futsalosaink izgalmakban gazdag találkozón maradtak alul a bajnoki babérokra törő Veszprémmel szemben, a lefújást követően ki is alakult az Alső/Felső-ház.

A 22., azaz az alapszakasz utolsó fordulójának zárómérkőzésén Németh Péter tanítványai a Veszprémet fogadták a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Érkező vendégeik hatalmas lehetőség kapujában léptek pályára, ugyanis a korábban kezdődő párharcok közül a DEAC Nyíregyháza elleni sikere utat nyitott számukra, hogy előrébb lépjenek a tabellán.

Nem kellett sokat várni, Dróth Zoltán a második percben megszerezte a vezetést és ezzel ötödik gólját könyvelhette el új egyesületében. Senki nem számított rá, hogy ezt követően fordul a kocka, Horváth Barna vonal melletti szólóját követően Szabó Koppány maradt teljesen üresen középen, aki jobbal átvette, ballal elgurította Koncsol mellett (1-1).

Gondolhattuk volna, hogy tovább már nagyon nehezen lehet fokozni, majd megjött Haála Kada, aki kapujából kilépve kereste ugyan a passzsávot, de nem találta, így inkább belépett a védők gyűrűjébe és visszatérése alkalmából góllal mutatkozott be! (2-1). Vincenzo Morando-t szintén megilleti a dicséret a mutatott játékért és azért is, hogy számos alkalommal csente el Dróth Zoltán lábáról a labdát.

Matheus révén a 15. percben egyenlítettek a vendégek, így a félidőre 2-2-es döntetlennel menetek a felek. Sajnos a folytatás már nem alakult ilyen jól, előbb Fellembek volt eredményes, majd a Matheusnak gólpasszt adó Tatai is beköszönt kétszer. (2-5)

Volt még bennünk küzdeni akarás, a 33. percben Szabó Koppánynak Czeglédi vágta előre a játékszer, aki nem sokat teketóriázott és egy szép labdakezelést követően kegyetlenül a léc alá bombázott. Veszprémi oldalról érkezett az utolsó szó, Horváth Benedek gólja egy minutummal később és egyben utoljára zörgette meg a halót.

Összességében egy nagyon gyors iramú, küzdős, harcolós, izgalmas összecsapás volt, méltó lezárása, a vereség ellenére is, az alapszakasznak. Messze az egyik legjobb meccsünket játszottuk itthon, kár a kihagyott helyzetekért, de annyi baj legyen, ha tovább tudjuk vinni ezt a tüzet az Alsó-házi küzdelmekre, csapat legyen a talpán, aki utunkat állja!

Férfi Futsal NB I., 22. forduló
TFSE-TENT Budapest – Vehir.hu Futsal Veszprém 3–6 (2–2)
Gólszerzők: Szabó Koppány (2), Haála Kada, illetve Dróth, Tatai (2), Horváth Benedek, Fellembek, Matheus

A teljes mérkőzés visszanézhető az alábbi linken:

Ezzel ki is alakult az alapszakasz végeredménye: Szombathely, Kecskemét, Veszprém, Nyíregyháza, Berettyó és az Újpest fognak összecsapni a Felső-házban, míg az Alsóban Aramis, Nyírbátor, Debrecen, MFA, TFSE és Rubeola lesznek a főszereplők.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Tabella: MLSZ