Május 16-án Kaposváron került megrendezésre a röplabda MEFOB férfi és női négyesdöntője. Az ország legjobb négy egyetemista csapata közé egyaránt beférkőzött a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem mindkét nemet képviselő alakulata. Lányaink kétszeres címvédőként, míg fiaink zsinórban két ezüsttel a nyakukban érkeztek a Kaposvár Arénához és Körcsarnokhoz.
Az elődöntőben női együttesünk a KRE-vel nézett farkasszemet. Lányaink számára könnyed találkozón sikerült kivívni a döntőbe jutást. Alig egy óra alatt győzött 3:0 (13, 14, 20) arányban a TFSE csapatából több játékost is felvonultató hölgykoszorú. A fiúk számára nem sikerült ilyen jól a nyitány. A legfőbb esélyesként fémjelzett házigazda – MATE – ellen 3:1-re (15, -17, 20, 21) maradtak alul, így bronzmérkőzésre készülhettek a másik ágon alulmaradó BCE-vel szemben.
Lányaink döntőjére a Körcsarnokban került sor, ahol a fiúk bronzmeccséhez hasonlóan a BCE volt az ellenfél. A döntő összecsapás, így a tripla címvédés elérése könnyebb volt, mint előzetesen gondoltuk. 3:0-ás (19, 22, 11) győzelem született, amit az elődöntőhöz hasonlóan 1 óra játékidő után ért el csapatunk. Ezzel 2021 és 2022 után idén is a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem női csapata lett a röplabda MEFOB aranyérmese. A férfiakkal szemben felálló BCE nem jelentett nagy kihívást. Kifejezetten simán jutottak el fiaink a bronzéremig, 3:0 (12, 13, 9) arányban diadalmaskodtak a Kaposvár Arénában.
Női bajnokcsapatunk tagjai: Benke-Poór Alexandra (C), Budaházy Boglárka, Czakó Bernadett, Dani Laura, Kiss Kornélia, Pécsi Petra, Pisák Luca, Réthelyi Zsófia (L), Sziládi Viktória, Vámos Adrienn, Zen Isabella. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
Bronzérmet szerző férfi csapatunk játékosai: Báder István Milán, Együd Ádám, Fenyő Balázs, Gazsi Gerő Zsombor, Gyenes Márió Viktor (C), Kocsondi Dávid, Kun Benedek László, Majer Zsolt Ferenc, Majoros Balázs, Mihucz Csaba, Nagy Tamás (L), Quintz Tamás, Sümegi Kristóf (L), Papp Mátyás. Vezetőedző: Molnár István.
Gratulálunk lányok, fiúk!