Férfi NBII Kézilabda Női NBII

Dupla siker a Koltaiban!

A vasárnap délután egész nagyszerűen sikerült kéziseink számára, reméljük a szombati játéknap sem alakul másképp!

A hölgyekkel indult a vasárnap délelőtt, akik a Pázmánd NKK II-vel csaptak össze. A kezdősípszót követően nem alakultak túl jól a dolgok, ellenfelük gyorsan 3 gólos előnyre tette szert és bár a differencia folyamatosan csökkent, csak a 18. percben sikerült első ízben átvenni a vezetést, viszont a félidőtől már nem kellett ilyenek miatt aggódni.

Herbert Krisztián tanítványai fokozatosan szakadtak le a vendégektől és a végjátékra 5 gólos fórral fordulhattak, ami a párharc végéig ki is tartott. Játékosaink közül Hauff Silje lett a legeredményesebb, aki szép számmal értékesítette a 7 métereseket.

NB II. B csoport
TFSE – Gárdony-Pázmánd NKK II. 28:23 (15:13)

A lányok után Ujvári Bencéékre várt a feladat, hogy megörvendeztessék a nagyérdeműt, akiknek nem is csalódtak, ám a 7. helyen álló Honvéd nem adta olcsón a győzelmet. EZ a párharc is az előzőhöz hasonlóan indult, ám a srácoknak csak a félidőt megelőzően sikerült fordítaniuk.

Az első játékrész izzasztó küzdelmeit követően a folytatásban már sokkal magabiztosabban tartottuk az előnyt, amely a mérkőzés végére 4-re olvadt. Szabó Máté Siljével azonos pontossággal értékesítette a heteseket, de mindent egybevéve összesen 10 gólig jutott.

NB II. B csoport
TFSE – Bp. Honvéd SE 35:31 (16:15)

Szombaton ismét duplázhatnak kéziseink, bár a hölgyek Budakalászra látogatnak így csak a fiúkkal találkozhatunk itthon. Mindkét együttesünknek fontos volt a győzelem, de talán Herbert Krisztiánéké nagyobb súllyal bírt, ugyanis komoly küzdelem folyik a női B csoportban az első 4-be kerülésért.

Következő ellenfelük a közvetlen üldöző Szentendrei NKE lesz, aki 3 pont lemaradással áll mögöttük az 5. helyen. köszönhetően a RedVelvet elleni döntetlennek. Legutóbb hazai porondon 26:25-re sikerült őket legyőzni egy nagyon kiélezett találkozón, de reméljük, hogy a diadal ezúttal sem marad el.

NB II. B csoport (02.08.)
Szentendrei NKE – TFSE
Budakalászi Sportcsarnok

A diadalnak és szintén egy döntetlennek köszönhetően (MÁV Előre – FTC 25:25) Ujvári Bence tanítványai felzárkóztak az FTC mellé és pontazonossággal másodikak a tabellán! Következő kihívójuk az 5 pont lemaradással 3. helyen álló Budakalászi SC lesz, akivel rendre meggyűlik a bajuk. Bár az előző idényben 18 gólos győzelmet arattak a Koltaiban, idegenben 1 találattal alulmaradtak.

Az idei kiírásban 28:28-as döntetlennel zárult a szentendrei kiruccanás (nem, nincs elírás, a fiú Budakalász a szentendrei Ferences Sportcsarnokban játszik, míg a női Szentendre a budakalásziban), de a Honvéd elleni nehézkes siker után kár lenne elkiabálni egy újabb győzelmet. Ettől függetlenül bízunk a srácokban és reményeink szerint újabb hazai győzelmet ünnepelhetünk szombaton!

NB II. B csoport (02.08.)
TFSE – Budakalászi SC
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest

Sok sikert hölgyek, urak!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Tabella, stat.:MKSZ