Extraligás férfi röplabdásaink a rájátszás második fordulójában a Dunaújváros csapatával mérkőznek meg idegenben.
A DKSE csapata hozzánk hasonlóan vereséggel indította a rájátszás első összecsapását. Aktuális ellenfelünk a Vidux-Szegedi RSE egyesületével szemben 3-0-s idegenbeli mérkőzésen maradt alul. Csapatunk szintén kikapott az előző megmérettetésen, de röplabdázóinknak sikerült egy szettet elcsenni a Miskolctól (3:1).

Fiaink az alapszakaszban kétszer találkoztak a dunaújvárosiakkal. Az egyik mérkőzés 2-3-as, míg a másik 3-0-s TFSE győzelemmel zárult. Nagy Gergely tanítványai bizakodva tekintenek a szombati mérkőzésre, és mindent meg fognak tenni az újabb siker érdekében.
Csapatunk játékosa, Németh Máté Teó szavai az összecsapást megelőzően: „Tudjuk, hogy a Dunaújváros egy fiatal és dinamikus csapat, így egy gyors tempójú mérkőzésre számítunk. Ám ez azon kevés meccsek egyike lesz, ahol mi számítunk a tapasztaltabb csapatnak, ami remélhetőleg előnyünkre fog válni. Eddig az idegenbeli mérkőzéseken mutattunk jobb teljesítményt, és bízunk benne, hogy ez a trend folytatódik a Dunaújváros elleni találkozón is.”
Férfi Extraliga rájátszás (9-12. hely) – 2. forduló
Dunaújvárosi Központi Sportegyesület – TFSE (03.23. 19:00)
Dunaújváros Városi Sportcsarnok, Dunaújváros
Hajrá srácok, hajrá TFSE!
Fotó: Borhi Mihály