Élvonalbeli női kosárlabda együttesünk csapatkapitánya utolsó hazai mérkőzésére készül a 2024/25-ös szezonban!

5 éven keresztül erősítette csapatunkat, ám a mostani idény végén távozik Dúl Panka a TFSE-MTK-ból. Fiatal utánpótlás ígéretességből kulcsjátékossá és csapatkapitánnyá avanzsálódott nálunk, de milyen út vezetett idáig?


Panka első élvonalbeli szezonját a Vasas színeiben kezdte, a 2016/17-es idényben 20 bajnoki meccsen jutott lehetőséghez az alapszakaszban. Ezt követően valamivel kevesebbszer lépett pályára, így a 2018/19-es évadban már egy másik fővárosi gárdának a mezét öltötte magára.


Azonban nem időzött sokat az ELTE BEAC együttesénél sem, a 2019/20-as szezonban már a Kisalföld központjában pallérozódott Győrben, ekkor ismerkedhetett meg a TFSE-MTK-val, mint újonc csapattal. Korábbi edzőnk, Magyar Bianka nagy potenciált látott benne, így nem is volt kérdés, hogy hol folytatja pályafutását.



Több nehézség is tarkította ezt az időszakot, előbb a covid miatt félbe kellett szakítani a bajnokságot, valamint a sérülések sem kerülték el Pankát, aki az átigazolást követően csak később tudott csatlakozni a csapathoz, melynek főhadiszállása ekkor még a Városmajorban volt.

A felépülést követően újult erővel állt munkába és szépen lassan felvette a ritmust. A 2020/21-es szezonban először még csak 13 meccsen szavazott neki bizalmat Magyar Bianka, ám a következő idény igazi vízválasztónak bizonyult számára, ugyanis ekkorra már nem volt “védett” játékos az utánpótlás szabály miatt és eljött a pillanat, hogy bizonyítsa, igenis helye van a nagyok asztalánál.

2021/22-ben 22 meccsen lépett pályára az alapszakaszban, ahol az eddigi legjobb pontátlagát (12.9) produkálta és nem is csoda, hogy a rájátszásban az egyik legtöbbet terhelt játékos lett, átlagosan 32-33 percet töltött a pályán meccsenként.

Innentől kezdve nem volt megállás Panka számára és mire 2023 szeptemberében átköltöztünk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontba, kiérdemelte a csapatkapitányai titulust, melynek két éven át volt büszke tulajdonosa, mindezek mellett pedig számos alkalommal ölthette magára a címeres mezt, akár felnőtt, akár utánpótlás mérkőzéseken.
Az a teljesítmény, amit csapatkapitányunk letett az asztalra párját ritkítja. A TFSE-MTK 2019-es élvonalbeli szereplése óta az együttes legeredményesebb pontszerzője, minden sorozatot figyelembe véve összesen 123 tétmeccsen játszott, ezeken pedig 1297 pontot szerzett!
A sors fintora, hogy pont a Magyar Bianka által vezetett Szekszárd ellen lép pályára utoljára itthon, ami tökéletes keretes szerkezetté varázsolja azt az 5 évet, amit nálunk töltött. Hab lenne a tortán, ha mindezt azzal koronázhatná meg, ha kiharcolhatnánk az ötödik helyet a bajnokságban!
Erre most nagyszerű alaklom kínálkozik, ugyanis a lányok óriási bravúrt hajtottak végre idegenben, 25 egységgel múlták fölül házigazdájukat. Példátlan sikernek lehettünk tanúi, hiszen eddig (minden sorozatot figyelembe véve) összesen 16 alkalommal csapott össze a két gárda, de egyesületünk most először tudott győztesen távozni a Szekszárdi Sportcentrumból.

Mikor legutóbb tolnai kihívónk a Koltaiba látogatott 70-58 szerepelt az eredményjelzőn a lefújást követően. Hegedűs Péter együttese hazai pályán még a legnagyobbaknak is komoly kihívást jelent, ezúttal viszont nem csak az eddig oly távolinak tűnő történelmi siker motiválja majd a lányokat!
NB I. A PLAY-OFF – 3. forduló, 2. mérkőzés – 2025.04.16. – 20:00
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
TFSE-MTK – TARR KSC Szekszárd
Goda László, Frányó Péter, Rácz Zsolt Róbert (Gál János)
Az összecsapásra való belépés jegy / bérlet meglétéhez kötött, ezek online elővételesen is megvásárolhatók az alábbi linken: TFSE Cooltix, valamint a helyszínen is a kihelyezett jegypénztárnál. A jegyek ára egységesen 1.000 Ft, a bérlet 25.000 Ft.
Köszönünk mindent Panka és sok sikert kívánunk a továbbiakban!
Fotó: Borhi Mihály – TFSE, Somogyi Gábor, MKOSZ