Közel voltunk a győzelemhez, 19 ponttal múltuk felül ellenfelünket a harmadik negyedben, de ezúttal elmaradt az áttörő siker és a Pécs jutott tovább az elődöntőbe.
Napokon belül már harmadszor mérkőztünk meg a pécsi lányokkal, hiszen a Magyar Kupa bronzmérkőzésén is velük csaptunk össze. A rájátszás első körében ismét a fekete-narancssárga mezes csapat várt ránk, ahol az első viadalt idegenben sajnos elveszítettük.
Tóth Franka triplájával kezdődött a mérkőzés, mellyel megalapozta a hangulatot, hiszen a hazai kispad elől dobta. Több jó védekezést is be tudtunk mutatni, nem hagytuk pontot szerezni a vendégeket. Gábor Lili dinamikus betörése utáni kosárral már 7:0 volt az állás, melyet természetesen Dokic Zeljko időkérése követett. Három és fél perc után Studer Ágnes törte meg a jeget és szerezte meg első pontjait az NKA-nak, amelyre Szabó Fanni válaszolt egy távolival. Eddig is lendületes volt a találkozó, de a negyed vége különösen fizikális lett. Szerzett labdáinkkal tudtuk felvenni a kesztyűt ellenfelünkkel szemben, aki elkezdte sorozatban szállítani a triplákat, mely hatására 22:22-vel zártuk ezt a játékrészt.

A vendégek egész pályás letámadással szorongattak minket, mi pedig inkább szépen kijátszott játékok végén voltunk palánk alól eredményesek, mintsem távolról. Észrevette ezt a Pécs is, ezért zónavédekezésre váltottak. Vezetőedzőnk, Hegedűs Péter cserékkel próbálkozott, de nem jelentettünk nagyobb veszélyt kintről továbbra sem, ellentétben a baranyaiakkal, akik így kilenc egységnyi előnyre tettek szert. A csata továbbra is kőkemény volt, a negyed felére, már mindkét félnek meglett az öt-öt faultja. Ellenfelünk a félidőhöz közeledve 63%-os dobószázalékkal rendelkezett, ráadásul kilenc hárompontos kísérletéből nyolcat értékesített!
A harmadik etapban hatalmas szenvedéllyel és akarattal, valamint Gyöngyösi Janka trojkáival sikerült ledolgozni a hátrányunkat, sőt a vezetést is átvettük (60:54). Ezen szakaszában a derbinek vérszemet kaptunk és mindenki, aki pályára lépett fantasztikus teljesítményt nyújtott. Különösen dicséretes volt ez, mivel ekkor már nem számíthattunk centerünkre, Ashten Prechtelre, aki egy durva fault után orvosi ápolásra szorult.

A záró negyed is magas hőfokon zajlott. Ekkor a pécsiek újra megtalálták a dobóformájukat, nekünk pedig minden kosárért meg kellett küzdeni. Kihívónktól többen a kipontozódás szélére kerültek, Olawuyi pedig meg is kezdte a sort. Fej fej melletti küzdelem következett, izgalmas záró perceknek néztek elébe a lelkes szurkolók a Dr Koltai Jenő Sportközpontban. Ismét elővettük a tarsolyból a precíz akcióinkat és ziccerig játszott támadásokból szereztünk pontokat. Ekkor a vezérek vették kezükbe a gyeplőt, Studer Ágnes és Alexa Held dobott kritikus pillanatokban hárompontost, míg nálunk Dúl Panka fejezte be eredményesen a támadásokat. Döntő pillanatban a játékvezetők Tóth Frankára fújtak egy vitatható támadóhibát, ami után már nem tudtuk megfordítani az állást.

Nem sikerült megtörni a jeget a Pécs ellen, de nemcsak, hogy méltó ellenfél voltunk, hanem nagyon közel álltunk a győzelemhez is. Húzóemberünk, Ashten Prechtel nélkül fordítottuk meg a találkozót a harmadik etapban, és a legvégén csak egy hajszállal maradtunk alul. Lepattanókban és szerzett labdákban is felülmúltuk a baranyaiakat, de gólpasszok terén és dobáspontosságban ők bizonyultak jobbnak. Büszkék lehetünk csapatunkra, Gyöngyösi Janka 16 pontjára, Dúl Panka 15 találatára, 7 lepattanójára és 7 gólpasszára.


TFSE-MTK – NKA Universitas Pécs 72-77 (22-22, 14-27, 24-5, 12-23)
Bajnokság, rájátszás az 1-8. helyért / 2. mérkőzés
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
TFSE-MTK: Gábor 5, Prechtel 3, Szabó 5/3, Tóth 9/3, Dúl P. 15/3. Csere: Dúl T. 7/3, Pusztai 4, Gyöngyösi 16/12, Manis 8.
NKA Universitas Pécs: Held 23/12, Studer 13/9, Zsebe-Weninger 8/6, Török 5, Reisingerová 12. Csere: Olawuyi 7/3, Josepovits-, Tóth-, Kiss 3/3, Romeo 6/6.
Szép volt, lányok!
fotó: Mihály Tamás