A Hepp Kupában jeleskedő MTK-TFSE a Final Four-ért vívott harcot a negyeddöntőben, ellenfele a Törekvés SE csapata volt.
December 13-án, vasárnap a Kocsis Sándor Sportközpontban a Törekvés SE (amatőr NB I/zöld) – MTK-TFSE (amatőr NB I/piros) játszott egymással egy felettébb izgalmas, drámai kimenetelű mérkőzést, melynek végén Hegedűs Péter tanítványai jutottak tovább.
A találkozó képéről elmondható, hogy egyaránt sok hibával játszottak a felek, az első félidőben mégis a házigazda dominált. Közel 20 perc játékot követően 16 pontos előnyt tudott kidolgozni a Törekvés SE. A félidei dudaszót megelőző pillanatokban lányaink 42-29-re módosították az eredményt.
A nagyszünetet követően elkezdett dominálni az MTK-TFSE. Mindössze 8 perc alatt – több brilliáns egyéni megoldást követően – 1 pontra zárkóztak fel a lányok. A harmadik negyed zárására sikerült megtartani az egál közeli eredményt, amiben jóformán minden játékosunk oroszlánrészt vállalt, pontokat szerzett többek között: Munkácsi Enikő, Burján Laura, Benke Sára, Karlócai Julianna, Dömötör Petra, Sólyom Sára és Király Andrea is.
A negyedik negyedre már a tetőfokára hágott az izgalom és kevesebb pont esett, mint bármikor a mérkőzésen (23 összesen). 3 pontnál nagyobb különbségre egyik fél sem tudott szert tenni, és megjósolni sem lehetett volna ki juthat tovább a legjobb négy közé.
A mérkőzés zárásával kapcsolatban egy, a szavaknál többet mondó pillanatképet osztunk meg kedves olvasóközönségünkkel:
Szeitl Vanessa egy pillanatra sem bizonytalanodott el korábbi sikertelen 3 pontos próbálkozásai miatt, a végső dudaszót megelőző pillanatokban zúdította kosárra tripláját, ami pontott tett egy kulcsfontosságú mérkőzés végére!
Végeredmény: 65-67 (26-20, 16-9, 13-25, 10-13)
Vezette: Bagi Bálint, Jankovics Viktor Zsolt
Mestermérleg:
Törekvés SE / Beliczay Zsolt :
Először is gratulálok ellenfelünknek a továbbjutáshoz és sok sikert kívánunk nekik a Final Fourban! Tagadhatatlan, hogy most csalódottak vagyunk, hiszen 13 mp-cel a vége előtt még vezettünk és egy szerencsétlen kosárral kaptunk ki végül, egy nálunk jóval előrébb rangsorolt, kiváló játékosokból és remek szakvezetésből álló gárda ellen. Ugyanakkor, ha valaki azt mondja a mérkőzés előtt, hogy az utolsó pillanatig partiban leszünk a Piros csoport 3. helyezettje ellen, de a végén elbukunk, gondolkodás nélkül aláírtam volna. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a csapatomról, akik a maximumot hozták ki magukból, egymásból, és öröm volt látni, hogy tudunk ilyen szinten is kosárlabdázni. Csodálatos volt az az alázat, küzdeni tudás, ami leginkább a védekezésünkben mutatkozott meg! Nagyon sajnálom, hogy nem lehettek itt a szurkolóink, mert ez egy olyan kosárlabda élmény volt, amit látni kell! Köszönjük a játékvezetőknek, akik szintén profik voltak! Külön öröm volt számunkra ellenfelünk szakvezetésének elismerése, akik nagyon korrekten nyilatkoztak a játékunkról, köszönjük a bíztató szavakat, sokat jelent ez számunkra!
MTK-TFSE / Hegedűs Péter :
A mérkőzés elején az öltözőben ragadtunk, és onnantól kezdve végig mi futottunk az eredmény után. A második félidőben tudtunk változtatni védekezésben, ami néhány eladott labdában mutatkozott meg az ellenfélnél. Nem játszottunk jól, de büszke vagyok a csapatomra, hogy közel 20 pontos hátrányból is vissza tudtak jönni, Egy utolsó másodpercekig kiélezett Hepp Kupa mérkőzés volt a mai, és a Törekvés csapata előtt kalapot emelek, mert rendkívülien játszottak. Nagyon-nagyon sok sikert kívánok nekik a zöld csoportban.