BLSZ I Labdarúgás

Döntetlen a rivális otthonában!

Nem bírt egymással a két azonos ponttal rendelkező csapat, így döntetlent játszottunk a Flotta 2001 SE ellen a BLSZ I. osztályának hatodik fordulójában. A védelmeket kell dicsérni, hiszen gól nélkül zárult a találkozó a Vilmos Endre Sportcentrumban.

Az első félidő kevésbé volt impulzív a másodikhoz képest, hiszen nem csak gól, hanem sárga és piros lap sem született. Lehetőségek mindkét oldalon adódtak, de átütő erőt senki nem tudott tanúsítani. A második etapban aztán jól megdolgoztatták a felek Kiss Gergő játékvezető urat, hiszen hatszor is villant a sárga lap.

A Flotta négy, mi pedig öt cserével is próbálkoztunk megváltoztatni az eredményt, de ez végül nem sikerült, és maradt a gól nélküli döntetlen. Mindenképp kiemelendő pozitívum, hogy a korábban futsalcsapatunknál játszó Szabó Zsolt Árpádot – aki hat góljával holtversenyben vezeti a góllövőlistát – sikerült féken tartanunk, és ezúttal nem ünnepelhetett.

Jelenleg a táblázat nyolcadik helyét foglaljuk el, mindösszesen két pontra vagyunk a negyedik helytől. Közvetlen riválisaink közül a Szabadkikötő Sport Kft. is csak ikszelni tudott idegenben. A Fővárosi Vízművek és a Csepel viszont győzedelmeskedtek, amivel jelenleg megelőznek minket a tabellán.

A következő, tehát hetedik fordulóban az Unione FC látogat a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Pénteken 19:30-tól az évek óta élmenő, tabellát jelenleg vezető Unione-t hazai pályán próbáljuk meg megizzasztani.

Tizennégyes gólkülönbségük dupla akkora, mint a második helyezett SZAC csapatáé és a tizenöt pontjuk is hat forduló után tiszteletet követel. Elképesztő rutin lakozik a tavalyelőtti kiírás bajnokánál, tavalyi Budapest Kupa győztesénél, hiszen több NB I-et, sőt, válogatottat megjárt labdarúgójuk van. Ugyanakkor ők sem veretlenek és nem is verhetetlenek, így mindent meg fognak tenni srácaink hazai terepen.

BLSZ I., 6. forduló
Flotta 2001 SE – TFSE-11TeamSports 0–0 (0–0)

Fotó: Borhi Mihály
Tabella: MLSZ adatbank