A kosárlabda MEFOB e heti fordulójában meglepő eredmények születtek! Sokáig csak kettős győzelmekről és veretlenségről írtunk, de mivel egyszer minden jónak vége lesz, ennek is el kellett jönnie, mindkét csapatunk vereséget szenvedett.
Kováts Gabriella csapata hazai pályán fogadta a Semmelweis Egyetemet. A vendégek minden negyedben felülmúlva a mieinket megcselekedték azt, amire 10 forduló óta senki nem volt képes. A lefújást követően vezetőedzőnk a vereség ellenére sem nyilatkozott csalódottan:
„Mondanám, hogy szomorúak vagyunk, de előfordul az ilyen. A ma pályára lépett lányok 2 hét alatt 11 mérkőzést játszottak le, ez emberfeletti. Nem csoda, hogy elfáradtak a lábak és a fejek. Az eddigi teljesítményüknek köszönhetően a csoporton belüli pozíciónk nem került veszélybe, így nincs okunk szomorkodni. Gratulálok ellenfelünknek, nagyon szépen kosárlabdáztak ma!”
TFSE – Semmelweis Egyetem 53-63 (11-14, 12-13, 19-18, 11-18)
A másik oldalon Boros Zoltánék Miskolcra látogattak és az eddig szorosan a nyomukban loholó borsodiaknak sikerült megelőznie őket egy győzelmet követően. A srácokat eddig csak a DEAC tudta megállítani idegenben, de most ismét a hazaiaknak kedvezett a szerencse.
„A mai napon nem egy szinten kosárlabdáztunk a miskolciakkal. A hazaiak szinte mindent bedobtak ellenben velünk, sok dobásunk kimaradt. Megérdemelten nyerték meg a találkozót. Gratulálok nekik a győzelemhez és további sok sikert kívánok nekik!”
Miskolci Egyetem – TFSE 110-71 (34-15, 30-14, 21-21, 25-21)
A vereségek ellenére sincs okunk szomorkodni, hiszen a lányoknak ez volt az első veresége és még mindig a tabella élén állnak, valamint a fiúknak is csak a második botlása volt az eddig lejátszott 16 meccsükből. Ők ugyan visszacsúsztak a 2. helyre, de így is csupán 1 ponttal vannak lemaradva az új listavezetőtől.
Fel a fejjel hölgyek-urak!
Forrás: MKOSZ