Férfi NBII Kosárlabda

Csütörtökön rajtol az NB II-es férfi kosárlabda!

NB II-es férfi kosárlabdázóink számára is hamarosan kezdetét veszi a bajnokság, lássuk tehát kivel csapnak össze és hogy kik alkotják az idei keretet!

Az előző idényben nyújtott rendkívüli teljesítményt kis híján feljutással koronázták meg Boros Zoltán tanítványai és szerencsére minimális változás ment végbe a keretet illetően, melynek magja javarészt megmaradt, így nem kell mindent az elejéről kezdeni. Összesen 3 távozóval és 2 új érkezővel vágunk neki az idei kiírásnak. Nagy Dánieltől, Balsay Istvántól és Kis Leventétől köszöntünk el, Körömi Csaba és Várbíró Gergő pedig frissen csatlakozott a csapathoz, akik csütörtökön „hazai pályán” kezdik meg a szereplést. Vezetőedzőnk munkáját továbbra is Horváth Gergely segíti.

Tavaly az NB II. Közép A, idén viszont a C csoportba lettek beosztva a fiúk, ahol számos új és régi ismerős ellenfél vár majd rájuk. Az előző évadból ugyancsak a C csoportba került a Budafok II. és a Budapesti Bikák U21. A két évvel korábbi alapszakaszból viszont több cimbora került velünk egy tabellára, mint például a Monori SE, Gia Form-VMG DSE, ELTE Fortis, vagy éppen a Pénzügyőr SE U23. A Józsefvárosi KC-val és a KKS-sel a 2021/22-es kiírásban találkoztunk utoljára, míg a Csepel KK személyébe új riválist tisztelhetünk.

Az első összecsapására holnap este a Camugo Sportlabban kerül sor, ugyanis az NB I-es férfi futsal mérkőzés miatt idegenben vagyunk kénytelenek lejátszani a hazai meccset. Leendő „házigazdánk” korábban Pénzügyőr SE II-néven szerepelt. Itthon fölényes sikert arattunk ellenük, azonban a fent említett helyszínről, már nincs ilyen jó emlékünk. Amikor utoljára a 2021/22-es szezonban összecsaptunk velük a Camugoban 76-65-ös vereséget szenvedtünk, ellenben vezetőedzőnk kristály tisztán fogalmazta meg a szezonra és erre a meccsre kitűzött célokat!



Boros Zoltán: „A győzelemért fogunk hajtani, ez nem is kérdés! Mivel kevés változás történt a csapatban, így a játékosok zöme ismeri egymást és ez előnyt jelenthet számunkra majd a pályán. Idén is azt tűztük ki magunk elé, hogy ott legyünk az első háromban az alapszakasz végén, aztán kiharcolva a helyünket a legjobb budapesti csapatok között, mehessünk a legjobb 8 közé.”

A lebonyolítás nem változott, a csoport első 3 helyezettje jut tovább és ezt követően a 9 legjobb budapesti egyesület közül kerül ki az a 4, akik utána majd a Keleti és Nyugati csoport legjobbjaival mérkőznek meg a negyeddöntőben, majd végül következhet a négyesdöntő, ahol körmérkőzésekkel dől el a bajnoki cím sorsa.

NB II. Közép C – 2024.09.26. 19.50
TFSE – Pénzügyőr SE U23
Camugo Sportlab, Budapest

Sok sikert srácok, hajrá TFSE!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE