Futsal Női NBI

Csúcsra értünk!

Női futsalcsapatunk a 2018/2019-es szezon óta állandó résztvevője a hazai élvonalnak. Az elmúlt években több ízben sikerült már éremmel zárni az NB I-ben, a végső győzelem viszont egészen mostanáig váratott magára.

A 2023/24-es évadra új edzővel állt fel alakulatunk, a fiatal tehetségként ismert Viza Krisztián vehette kezébe az irányítást. Már a szezon elején látszódott, hogy eltökélt csapat formálódik, mely az első fordulótól kezdve kiélezett, fej-fej melletti harcot vívott az évek óta regnáló bajnokként és kupagyőztesként ismert Debrecennel.

A szeptember elején kezdődő, 21 mérkőzésen át tartó alapszakaszt egyedül mi tudtunk veretlenül befejezni, ezzel első helyen fordultunk a rájátszásra. Az elődöntőben a Miskolc következett, akiket két fölényes sikerrel (9–0, 1–4) utasítottunk magunk mögé. Legnagyobb meglepetésünkre a másik ágon nem a DEAC, hanem a kifejezetten nagy sportági tradícióval rendelkező Tolna jutott be a döntőbe.

A három sikerig tartó finálé a mi otthonunkban vette kezdetét és egyből meglepetéssel zárult, miután a Tolna 0–2-re győzni tudott nálunk. Az idegenbeli folytatásra feltámadtunk és 2–5 arányú sikert tudtunk aratni, ezzel egálra módosítva a párharcot. Hazai porondon került megrendezésre a harmadik összecsapás, ahol két korai gólunkat igyekeztünk megőrizni a végjátékig, végül 2–1-re nyertünk és úgy utazhattunk Tolnára, hogy újabb győzelmünk esetén bajnokká válnánk.

A mérkőzés a tolnai Folk Zsuzsanna révén egy gyors tolnai találattal kezdődött, de még a szünet előtt egyenlíteni, majd fordítani tudtunk. Kota Gabriella megállíthatatlan volt, az első hat gólunkat ő szerezte – a 12., 17., 21., 23., 25. és a 30. percben is betalált -, ezt követően a tolnai Krár Edina törte meg gólzáporunkat.

A folytatásban Benkő Mónika is bevette a hazaiak kapuját, majd ismét Kota következett, aki a 36. percben beállította a 8-2-es végeredményt, így egymaga összesen hét góllal (!) zárta a bajnoki döntő negyedik mérkőzését.

Futsal szakosztályunk ezzel a sikerrel idén duplázott és a tavalyi teljesítményéhez képest eggyel előrébb lépett a dobogón, tavaly ugyanis a férfi másodosztályú és a női élvonalbeli csapatunk is második helyen zárt, a 2023/24-es kiírásban viszont mindkét együttes bajnoki címet szerzett.

Gratulálunk hölgyek a felemelő sikerhez, fantasztikusak vagytok!

Fotó: Kiss Albert

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!