November 26-án második alkalommal rendezett csörgőlabda országos döntőt az ELTE és a BEAC. Az eseményen a Testnevelési Egyetem csapata is részt vett.
Az ünnepélyes megnyitón Szalay Krisztián, az ELTE sportért felelős rektori biztosa a rendező egyetem és sportegyesületének nevében köszöntötte a résztvevőket és büszkén mutatta fel a MEFS trófeáját, amelyet az ELTE nyert el a 2021-es intézményi pontversenyben
A megnyitót követően egy gálamérkőzésre is sor került, ahol többek között Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke mellett Dányi Anita, az MPB nemzetközi igazgatója, Murai László, a HÖOK elnöke, valamint Simon Gábor, a BEAC igazgatója, is megmérkőztek a Magyar Csörgőlabda Válogatott tagjaival.
A tornán a Budapesti Corvinus Egyetem két csapata, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Testnevelési Egyetem, az ELTE Savaria Egyetemi Központ, valamint az ELTE koedukált csapatainak összecsapásait követően a Debreceni Egyetem csapata állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára és lett a második egyetemi torna bajnoka.
Végeredmény:
- Debreceni Egyetem
- ELTE HÖK
- ELTE Savaria Egyetemi Központ
- Budapesti Corvinus Egyetem 2
- Testnevelési Egyetem
- Miskolci Egyetem
- Széchenyi István Egyetem
- Budapesti Corvinus Egyetem
Különdíjasok:
- Legjobb támadó: ELTE Savaria Egyetemi Központ
- Legjobb védekező: ELTE HÖK
- Fair play díj: Budapesti Corvinus Egyetem 2
Az eseményen készült fotók két galériája elérhető ITTés ITT.