Elbúcsúzott tőlünk Németh Péter, miután elfogadta korábbi egyesülete, az Újpest invitálását. A 114-szeres válogatott futsalost, aki az elmúlt két idényben a TFSE gárdáját vezette, segédedzője, Csernai Gábor váltja, aki 2019 óta erősíti klubunkat.

Köszönettel és hálával tartozunk Németh Péternek, aki a 2023/2024-es szezonban az NB II-ből az első osztályba juttatta gárdánkat. A fantasztikus sikerben oroszlánrésze volt vezetőedzőnknek, aki szakmailag és emberileg is maradandót alkotott. Nemcsak sportmúltja, hanem edzői képességei miatt is tiszteletet parancsolt, fiatal játékosaink előtt igazi példaképként szerepelt.

A mögöttünk lévő szezon azonban egy hatalmas harc végén, hajszál híján kedvezőtlenül alakult számunkra: a hajrában kiestünk az NB I-ből. Pechesek is voltunk, hiszen a 2023/2024-es szezonban az NB II-ben 39 gólt szerző támadónk, Petroff Norbert súlyos sérülést szenvedett, és visszatérése után nem sokkal ismét hasonló szerencsétlenség érte.
Első számú csapatunkat eddig Csernai Gábor segédedzőként támogatta, ugyanakkor utánpótláscsapataink sikereiben – az U19 és U15 is első helyen végzett –, valamint NB III-as csapatunk bajnoki címében vezetőedzőként vállalt szerepet.


Németh Péter korábbi egyesületénél, Újpesten folytatja edzői munkáját, míg nálunk az NB II-es alakulatot Csernai Gábor vezeti tovább. Ő ebben a ligában 2020-ban játékosként kereken 30 találatot jegyzett. Eleinte játékos-edzőként segítette a csapatot, majd később már kizárólag az edzői feladatokra összpontosított.
A TFSE-nél hetedik évét taposó szakember kezében jó helyen lesz az irányítás, és mindent meg fognak tenni a srácok a visszajutásért az első osztályba.
Németh Péternek köszönjük áldozatos munkáját, Csernai Gábornak pedig sok sikert kívánunk – ahogy az egész csapatnak is!

Fotó: Borhi Mihály