Csere Gáspár, olimpikon maratonfutónk és edzőnk 65:48-as kiváló idővel zárt a Liszabon Félmaratonon, miközben női váltónk megnyerte a népszerű, Pécs-Harkány utcai futóversenyt.
Liszabonban kezdte meg a szezont hosszútávfutónk, Csere Gáspár, ahol 65:48-as idejével a 25. helyen végzett. Gyors kezdés után találta meg saját tempóját Gáspár, majd miután egyedül maradt, akkor sem esett vissza iramban a szembeszél ellenére sem. A táv utolsó három kilométerén még gyorsítani is tudott, így pozitív élményként zárta első liszaboni félmaratonját. Ez az eredménye számszerűen jobb, mint a tavalyi szezonnyitánya, a jövőben pedig még jobban tervez a saját futásaira is koncentrálni edzői tevékenységei mellett.

A hétvégén itthon is népszerű utcai futóversenyt rendeztek, ahol hölgy váltóink remekeltek. Az immáron 41. alkalommal elrajtoló Pécs-Harkány 25.6 km-es távján váltóban a Lesku Enikő, Kovács Nóra, Jánosi Lilla TFSE-s trió nem talált legyőzőre. A versenyt 1:41:46 alatt teljesítették Dr. Molnár Sándor tanítványai. TFSE 2 név alatt pedig a még fiatalabb lányaink is majdnem érmet szereztek, miután 2:02:32-vel az ötödik helyen zártak. A csapat tagjai Pálfi Hanga, Füleky Anna és Czetényi Bori voltak.


Március elsején tartották a Bükki Kilátások 35 km-es terepfutóversenyt, amely 1500 méter szintemelkedéssel komoly kihívást jelentett a résztvevők számára. Jánosi Lilla kiváló teljesítménnyel az összetett negyedik helyen ért célba a versenyen, mely egyben a Skyrunning EB válogatója is volt. Lilla a tavalyi verseny nehézségeiből tanulva idén 20 perccel jobb időt futott, mint az előző évben.

Dobóatlétáinkról sem feledkezhetünk meg, miután Gödöllőn lett harmadik Gerner Hannes férfi gerelyhajításban (38.76).

Gratulálunk sportolóinknak és edzőiknek, Dr. Molnár Sándornak és Sztojalovszky Gabriellának!