Kézilabda Női NBII

Csepeli rangadóra készülünk!

NBII-es női kéziseink a Csepel DSE vendégei lesznek a következő fordulóban. A lányok legutóbb az ÓKSI-val mérték össze erejüket hazai pályán, ahol vereséget szenvedtek 25–27-re. Ez volt a lányok második veresége a szezonban, de még így is a 4. helyen állnak és a most következő rivális csupán 1 ponttal előzi meg őket.

A rivális Csepel komoly játékerőt képvisel. A 2021/22-es szezonban az NBI/B-ben pallérozódtak, ahová minden erejükkel vissza akarnak jutni. Jelenleg 6 meccs után 4 győzelemmel és 2 vereséggel állnak a dobogó alsó fokán és ők is kikaptak a legutóbbi találkozójukon. A 11. helyezett Budaörs otthonában 33-28-ra szenvedtek vereséget, így biztosan a győzelemre fognak hajtani! TFSE siker esetén helyet cserélne a két együttes, a hazai diadal pedig 3 pontra növelné a távolságot.

Forrás: MKSZ

Vezetőedzőnk, Herbert Krisztián így vélekedett a mérkőzés kapcsán: A múlt hétvégét el kell felejteni, ott rosszul játszottunk. A Csepel ellen jobban kell koncentrálnunk és teljes szívvel a győzelemre hajtani. Tudjuk, hogy tavaly NBI/B-ben játszottak, ahová vissza akarnak kerülni. Fontosnak tartom, hogy innentől ne hátrafelé nézegessünk a tabellán, hanem felfelé!

Csepeli DSE – TFSE (11.19. 16:00)
ÁMK Sportcsarnok, Budapest

Sok sikert lányok, hajrá TFSE!