Kosárlabda Női NBI/A

Csapatbemutató #4 – Baa Dominika

Női kosárlabdacsapatunk játékosbemutató rovata negyedik részéhez érkezett. Az eddigiek során három igencsak rutinos és sokat látott sportolót mutattunk be, ezúttal viszont a keret legfiatalabb tagját, a Nagykanizsáról érkezett Baa Dominikát hozzuk kicsit közelebb hozzátok. Dominika az elmúlt szezonokban több statisztikai mutatót figyelembe véve nyújtott kimagasló teljesítményt és többször is szerepelt a korosztályos válogatottakban. Amellett, hogy korábbi csapatában, a Kanizsai Vadmacskák SE-ben alapembernek számított, a tavalyi idényt tekintve az egész bajnokságból is kiemelkedett, hiszen 28.25-ös pontátlaggal messze a legjobbnak bizonyult a Piros Csoportban.

Egy korábbi interjúban említetted, hogy nem zárkózol el a váltás lehetőségétől. Gondoltad volna, hogy ilyen fiatalon már egy NBI/A-s csapathoz fogsz kerülni? Kérlek meséld el nekünk, hogyan kerültél a TFSE-hez!

Igen, foglalkoztam a váltás gondolatával, és szerettem volna, mindenképpen egy NB1/A- s csapathoz kerülni. Egy amatőr bajnoki mérkőzés után Hegedűs Péterrel beszélgettünk a jövőbeni lehetőségekről, majd a TF-en tett látogatásom megerősített abban, hogy itt kell folytatnom a pályafutásomat.

Középiskolai tanulmányaid még aktívan tartanak, így felmerül a kérdés: miként fognak alakulni most, hogy átköltözöl Budapestre? Sikerült már megtalálni a megfelelő iskolát? Van esetleg terved a jövőre nézve? (egyetem)

Tanulmányaimat a Testnevelési Egyetem Gyakorló Gimnáziumban fogom folytatni. A gimnázium elvégzése után, a Testnevelési Egyetem hallgatója szeretnék lenni.

Mi az amiért a leghálásabb vagy nevelőegyesületednek, illetve korábbi edzőidnek?

Hálás vagyok amiért megismertették és megszerettették velem a kosárlabdát. Sokat tanultam tőlük, sok szép emlék köt hozzájuk.

Követted a TFSE-MTK elmúlt két élvonalbeli szezonját? Mi a véleményed csapatunkról? Esetleg van olyan emléked, amikor tudatosult benned, hogy nálunk szeretnél játszani egy napon?

Az elmúlt szezont aktívan követtem, tetszett a csapat harcossága és egysége. Nagyon várom már a közös munkát, és remélem minél jobb eredményeket tudunk elérni együtt.

Elsősorban mely területeken szeretnél fejlődni az előttünk álló szezonban?

Úgy gondolom, hogy nagyon sokat kell fejlődnöm még, mind védekezésben és támadásban is, hogy NB1/A-s szintű kosaras legyek. Szerencsém van, mert a TFSE-MTK-nál minden feltétel adott ehhez.

Jelenleg még utánpótláskorú vagy és többször is játszottál a magyar válogatottban. Milyen céljaid vannak a kosárlabdázás szempontjából?

Minél jobb eredményeket szeretnék elérni. Továbbra is szeretnék a magyar válogatott tagja lenni, és csapatom meghatározó játékosává válni.

Sikeres felkészülést kívánunk, örülünk, hogy immáron te is a csapat része vagy!