Kosárlabda Női NBI/A

Csapatbemutató #10 – Király Andrea

Új hét, újabb epizód #csapatbemutató rovatunkból. Bemutatónk tizedik játékosa Király Andrea, aki Cegléden kezdte játékos karrierjét, többszörös utánpótlás válogatott, MEFOB győztes és a Testnevelési Egyetem kosárlabda edzői szakos hallgatója. Andi a tavalyi szezonban mutatkozhatott be NBI-es csapatunk színeiben, ahol többször is bizonyított már.

Miként ismerkedtél meg a kosárlabdasporttal? Volt esetleg másik alternatíva?

Nagyon piciként, még gyerekkoromban ismerkedtem meg a kosárlabdával (kb. 5-6 évesen). A nővérem kosarazott, ezért a szüleim gondolták nekem is tetszene, ezért elvittek egy edzésre, hogy próbáljam ki. Eleinte a vízilabdával párhuzamosan jártam kosár edzésekre, aztán dönteni kellett, és a kosár sokkal jobban magával ragadott, ezért egyértelmű volt, hogy maradok a labda pattogtatásnál.

Az utánpótlás válogatottaknak több ízben is tagja voltál, U23-ban pedig jelenleg is tagja vagy a 3×3-as csapatnak. Voltak korábban, illetve vannak most is kifejezetten a válogatottságra irányuló célkitűzéseid?

Igen volt/van szerencsém Magyarországot képviselni és magamra húzni a címeres mezt, aminél nagyobb megtiszteltetés szerintem nincs egy sportoló számára. Persze kitűzött céljaim között szerepel a felnőtt válogatottság, legyen az 5-5 vagy 3×3, de ennek eléréséhez még nagyon sokat kell dolgoznom és fejlődnöm, hiszen ez csak úgy nem fog bele esni az ölembe.

Forrás: Makó Éva – MTK Budapest

Cegléden ismerkedtél meg a sportággal és az alapokat is az ottani klubnak köszönheted. Milyen emlékeket örzől a kezdetekről és mi az amiért a leginkább hálás vagy az akkori edzőidnek?

Igen, igen. Cegléden kezdődött minden, mivel ott születtem. Nagyon sok mindent köszönhetek a CEKK-nek, hiszen első élvonalbeli meccsemen is a sárga kék mezben léptem pályára ezelőtt 3 évvel. Akkori edzőim munkájának gyümölcse, amilyen játékos most vagyok, minden alapot ott kaptam meg és ott sajátítottam el. Volt egy pár éves kitérőm Kecskemétre a Mercedes Kosárlabda Akadémiára, de az utánpótlás éveim nagy részét Cegléden töltöttem és mindig mosolyogva gondolok vissza rá, főként az életre szóló barátságokra, melyek Cegléden kezdődtek a kosárlabda edzéseken.

A tavalyi idényben a Sopron ellen volt az első mérkőzésed az élvonalban, majd a későbbiekben is számított rád a szakmai stáb. Milyennek érzed az első szezonodat az „A” csoportban? Mik a legnagyobb tanulságok?

Nagyon örültem, hogy megkaptam a bizalmat tavaly a szakmai stábtól, minden mérkőzésen próbáltam is élni vele. Ahogy említetted, a Sopron ellen volt az első „A” csoportos mérkőzésem a TFSE-MTK játékosként, ami nem volt egyszerű, hiszen Európa egyik legjobb csapata volt az ellenfelünk. A tavalyi idény a COVID miatt nem olyan volt, mint egy normális, megszokott szezon, de véleményem szerint jól teljesítettük. Remélem idén felül tudjuk múlni a tavalyi eredményünket. Azt vallom, hogy sportolóként sosem lehetek teljesen elégedett. A 2020/21-es idényben a kitartás, az alázatos munka, és nem utolsó sorban a sport szeretete terén tudtam előrelépni!

Mit vársz magadtól a mostani szezonban? Miben szeretnél a leginkább előrelépni?

Mivel ez lesz az utolsó szezonom, amiben még U20-as játékosnak számítok, ezért nagyon szeretnék bizonyítani. Legfőképpen abban, hogy ne csak a szabály miatt, hanem azért is legyek a parketten, mert tényleg szükség van rám. Szeretném a csapatot a játék minden elemében segíteni és pótolni a hiányosságaimat taktikai és technikai elemekben is.

Forrás: Nagy Péter János –

Véleményed szerint mitől tud a női élvonal Európa egyik legerősebb bajnoksága lenni? A kontinensen belül melyik pontvadászatban játszánál még szívesen?

Szerintem az első és legfontosabb, hogy nagyon sok minőségi magyar játékos van, illetve a válogatottjaink is ott vannak Európa élvonalában. Ennek alapja a nagyon jó utánpótlás-nevelés, ahonnan a kikerült játékosok az élvonalban szereplő csapatok magját adják. Volt már szerencsém Európa-kupa meccsen pályára lépni többször is Cegléd színeiben, és az nagyon tetszett. Szívesen játszanék még többször az EuroCup-ban, meg persze az Euroligában is, de az azért egy teljesen más színvonal, amihez rengeteg munkára van szükség.

A versenysport mellett aktív hallgatója vagy a Testnevelési Egyetemnek. Mesélnél egy kicsit arról, hogy pontosan mit tanulsz, és mik a terveid ezen a téren a jövőt illetően?

BSC edzői szakon vagyok másodéves, nappali tagozatos hallgató az egyetemen. Az életemben a kosárlabda olyan szerepet tölt be, hogy nem tudok nélküle élni, ezért az egyetem választás során is az járt a fejemben, hogy szeretnék a sport mellett maradni, így a választásom az edzői szakra esett, amiről nagyon sok jót hallottam a felsőbb éves hallgatóktól. Nagyon szeretem a gyerekeket, és egyszer, ha már olyan szintre jutok, akkor szeretném majd nekik átadni azt a tudást, amit az évek alatt össze fogok szedni.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!