Egyetemi sport Felhívások

Campus Sportfesztivál 2022

HANGSÚLY A „FESZTIVÁL” HANGULATON!

Többnapos „sportfesztivál” a magyarországi illetve határon túli felsőoktatási intézmények hallgatói számára a Debreceni Egyetem szervezésében.


A rendezvény időpontja: 2022. július 19-20.

Sportágak:
-kispályás labdarúgás
-strandröplabda
-kosárlabda


Résztvevők:
Az államilag elismert diplomát adó, felsőoktatási intézmények képviseletében azok a 2021/2022. tanév II. félévére beiratkozott, jelenleg aktív hallgatók vehetnek részt, akik legalább négy féléves, oklevelet adó képzésben, illetve iskolarendszerű képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, továbbá, akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett végbizonyítványuk kelte a végbizonyítványukat 2020-ban, 2021-ben vagy 2022-ben szerezték meg!

Az adott félévre a nevező intézménybe beiratkozott és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező (nappali, levelezős, esti távoktatásban, illetve doktorandusz képzésben résztvevő) hallgatók, állampolgárságra és életkorra tekintet nélkül. Egy csapatban több intézmény hallgatói is részt vehetnek, ha mindenki megfelel a nevezési feltételekben megszabott követelményeknek! Ha egy csapatban jogosulatlanul szerepel egy vagy több játékos, az egész csapat kizárását vonja maga után!


Igazolás:
A regisztráció alkalmával a sportolóknak a helyszínen igazolniuk kell személyazonosságukat, illetve státuszukat.

Az igazolásnak három módja lehetséges:

  1. érvényes diákigazolvány bemutatása (a regisztrációt végző munkatársak kérdéses esetben jogosultak elkérni
    az illető személyi igazolványát is.)
  2. személyi igazolványuk bemutatása és iskolalátogatási igazolás leadása.
  3. személyi igazolványuk bemutatása és diploma fénymásolata.
    A beérkező sportolók indulási jogosultságát és a kísérők létszámát a Versenybíróság ellenőrzi. Ennek során a
    csapatvezetők a nevezés alapján diákigazolvánnyal és/vagy személyi igazolvánnyal igazolják (az első
    mérkőzés előtt) a résztvevő sportolók személyazonosságát és a felsőoktatási státuszát, továbbá a már végzett
    hallgatók, versenyzők esetében diplomamásolat szükséges.
    A sportolók egy nyilatkozatot töltenek ki, amely során tanúsítják, hogy a versenyen saját felelősségükre
    vesznek részt!
    A résztvevőknek nyilatkozniuk kell egészségi állapotukról.

A verseny helyszínei:

  • Regisztráció: A Debreceni Egyetem DEAC sporttelep
  • Versenyhelyszínek: a Debreceni Egyetem sportlétesítményei:
    o Labdarúgás: DEAC sporttelep műfüves pályái
    o Kosárlabda: DE sporttelep
    o Strandröplabda: DEAC Strandröplabda pálya

Díjazás:
Az egyéni és a csapatversenyek első helyezettjei elnyerik a „CAMPUS SPORTFESZTIVÁL 2021/2022. tanévi Egyetemi-és Főiskolai Bajnoka” címet, az I. II. III. helyezettek oklevél és érem díjazásban részesülnek.
A versenyzők és a csapatok sportáganként különdíj, oklevél és érem díjazásban részesülnek (részletek a sportágspecifikus kiírásoknál)

Valamint a következő értékű sportszervásárlási utalványok:

  • Labdarúgás:
  1. hely: 170 000 Ft értékű sportszerutalvány
  2. hely: 100 000 Ft értékű sportszerutalvány
  3. hely: 50 000 Ft értékű sportszerutalvány
  • 3×3 Kosárlabda:
  1. hely: 80 000 Ft értékű sportszerutalvány
  2. hely: 40 000 Ft értékű sportszerutalvány
  3. hely: 20 000 Ft értékű sportszerutalvány
  • Strandröplabda:
  1. hely: 80 000 Ft értékű sportszerutalvány
  2. hely: 40 000 Ft értékű sportszerutalvány
  3. hely: 20 000 Ft értékű sportszerutalvány
    Fontosabb tudnivalók

Nevezési határidő: 2022. július 8. (péntek)

Nevezés módja: a www.campus-sport.hu honlapon online.

Részletesebb információ és nevezés: www.campus-sport.hu oldalán.

Költségek: a részvétel költsége egységesen: 2 500 Ft / fő

A résztvevők – a Debreceni Egyetem, a KFRTF valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatói, illetve a debreceni lakosok kivételével – belépőt kapnak a Campus Fesztiválra. Azon csapatok tagjai,
akik többségében nem a fentebb felsorolt intézmények hallgatói és nem helyi lakosok (kispályás labdarúgás 7 fő, strandröplabda 3 fő, 3X3 kosárlabda 3 fő) az egész csapat ingyen bérletre jogosult.

A Debreceni Egyetem, a KFRTF valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatói, illetve a Debrecenben állandó lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező hallgatók kivételével a résztvevők
számára ingyenes szállás lehetőséget biztosítunk 2 éjszakára (2022.07.18-19, vagy 2022.07.19-20), intézményenként maximum 60 főig a Debreceni Egyetem kollégiumainak egyikében. A szállásigényt a támogatott napokra minden arra jogosult személy http://www.campus-sport.hu/szallas oldalon jelezheti. Azon jelentkezők, akik a kollégiumi szálláson szeretnének maradni a Campus Fesztivál idejére, ezen igényüket az előző évhez hasonlóan közvetlenül a kollégiumnak jelezzék az alábbi elérhetőségen: czere.miklos@unideb.hu


A szállás a rendezvény utáni napokra történő meghosszabbítása 2022. július 8-ig lehetséges, amennyiben ez nem történik meg a szobát nem áll módunkban tovább fenntartani. A Debreceni Egyetem, a KFRTF valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatói valamint azon hallgatók, akik debreceni lakóhellyel rendelkeznek Campus Fesztivál bérletet kapnak ha a labdarúgásban, 3X3 kosárlabdában, strandröplabdában 1-8. helyen végez. A fenti kedvezmény sportáganként minimum 20 csapat indulása esetén érvényes. Amennyiben 20 csapatnál kevesebb csapat indul valamelyik sportágban, akkor az 1-4 helyen végzett csapatok jogosultak a fenti kedvezményre. Abban az esetben, ha nem kerülnek a fenti élmezőnybe, de megvásárolják a nevezési díjon felül 17.000 Ft-ért a bérletet. A heti karszalagokat mindenki csak és kizárólag személyesen veheti át 2022. július 20.-án délután (a pontos időpontról a csapatok a regisztrációs pultnál kapnak tájékoztatást) a DEAC pálya területén. A karszalagok másra nem átruházhatók. Kérjük, hogy mindenki hozzon magával egy fényképes igazolványt személyazonosságának igazolása céljából, valamint az védettségi igazolványt.


A Debreceni Egyetem hallgatói Campus Fesztivál bérletet kaphatnak:

Bővebb információkkal kapcsolatban keressétek fel a www.campus-sport.hu honlapot, a Facebookot!

A Campus Sportfesztivál Szervezőbizottsága!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!