Óriási bravúrt hajtottak végre focistáink, ugyanis a táblázat élén álló Unione csapatától sikerült pontot szereznünk. A hazai pályán zajló mérkőzésen gól nélküli döntetlent értek el a felek.
Az Unione gárdája tavalyelőtt a BLSZ I-es bajnokságot, tavaly pedig a Budapest kupát nyerte meg. Idén is vezetik a tabellát korábbi NB I-es, válogatott játékosokkal a keretükben. Gárdájukat erősíti a kilencvenötszörös Anderlechtet is megjárt válogatott hátvéd, Juhász Roland. Soraikban focizik Feczesin Róbert, aki korábban olaszországban légióskodott, illetve tizenkétszer ölthette magára a nemzeti mezt. A szintén válogatott és magyar bajnok Czvitkovics Péter is negyedik éve oszlopos tagja az Unione FC-nek.
Ellenfelünk ilyen beharangozója után, úgy gondolom joggal lehetünk büszkék az ellenük elért döntetlenre. Bár a felsorolt játékosokkal nem karrierjük csúcsán találkoztunk, mégsem véletlen, hogy idén már öt győzelmet is arattak a bajnokságban.
Céró Bálint vezetőedzőnk az alábbi kezdőt küldte a pályára: Hollókőy, Papp, Horváth, Csúri, Behovits, Szántó, Urbantsok, Suskó, Kiri, Borgulya, Takács. A mester nyilatkozata szerint a fiatal játékosaink mindenben felvették a versenyt a rutinos, volt válogatott játékosokkal felálló ellenfelünkkel szemben. Nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani, ahol a kapuk nem forogtak veszélyben. Céró Bálint szerint a végredemény igazságosnak mondható, fiatal együttesünk pedig hétről hétre fejlődik. A támadó zónában még sokat kell dolgoznunk, hogy eredményesebbek lehessünk. Vezetőedzőnk gratulál fiainak és sok sikert kíván a továbbiaknak az Unione gárdájának.
Riválisaink, a Csepel és a Vízművek is vereséget szenvedtek, így azonos ponttal állunk velük. A következő fordulóban a vereséget szenvedő SZAC otthonában fogunk vendégeskedni.
Tabella: MLSZ Adatbank
Fotó: Borhi Mihály