Egyéb kategória Férfi Extraliga Röplabda

Bravúrgyőzelemmel vettük el a pályelőnyt a Debrecentől!

Nagy Gergely röplabdázói végletekig kiélezett, öt szettes derbin kerekedtek felül a debrecenieken, ezzel megszerezték az előnyt a két győzelemig tartó párharcban.

Kellően nagy téttel bírt az 5-8. helyért zajló küzdelem első körös összecsapása, ahol a DEAC otthonába látogattunk. A jobb helyosztóhoz két siker szükséges, melyből az elsőt vendégként értük el fantasztikus teljesítménnyel.

Kihívónk az alapszakaszban kétszer is döntő játszmás csatát vívott velünk, de akkor mindig ők örülhettek jobban a végén, ezúttal azonban fordult a kocka.

Az első játékrészben végig vezettünk, bombaformában indítottuk az összecsapást. 21:22-től Balázs Bálint pontjaival zártuk le az etapot és szereztük meg a vezetést (23:25).

Ezt követően két játszmát is elvittek a hazaiak, ahol Vlad Pavliuk segítette át csapatát a holtponton, majd többen is megvillantak. Mindkét szett vége 25:19 lett, nem voltunk messze, de össze kellett szednünk magunkat a sikerért.

A negyedik etap egyértelműen sorsdöntőnek bizonyult: ismét kikapunk a cívisvárosiaktól, vagy ezúttal sikerül revansot vennünk rajtuk?

Tóth Máté ásza egyértelműen az utóbbi forgatókönyvet sugallta, majd Tóth kiváló sáncokkal folytatta magas szintű játékát. Ekkor már 4:11 volt az állás a javunkra, de nem dőlhettünk hátra. 17:21-nél Nagy Gergelynek kellett időt kérnie, ahol rendezni tudta a sorokat és hibákra kényszerítve a vendégeket egyenlíteni tudtunk (22:25).

A viadalt eldöntő ötödik játék következett, ahol érezhető volt a feszültség és az izgalom, mindkét fél támadási hibákat és rontott nyitásokat mutatott be. Szerencsére mi tudtunk előbb kijönni a gödörből és előnyre tettünk szert. 7:10-től a srácok csapatként küzdve, egymást felváltva mutattak be sikeres elemeket és szereztek értékes pontokat, így nagy örömünkre ezúttal áttörést értünk el és legyőztük riválisunkat!

Vezetőedzőnk a következőképpen értékelte a történteket:
„Az alapszakaszban két szoros meccsen kaptunk ki a DEAC-tól és hittünk abban, hogy most felénk billen majd a mérleg nyelve. Végig nagyon jól játszottunk és az ötödik szettre már úgy mentünk fel, hogy itt nem születhet más eredmény, csak a mi győzelmünk. A párharcnak még nincs vége! Ugyanilyen koncentráltsággal és nyerni akarással kell pályára lépnünk a visszavágón!”

Csapatként erősek voltunk, hiszen négy játékosunk is tíz pont felett teljesített: Tóth Kristóf 17, Majoros Balázs 17, Balázs Bálint 13, Füzék Zalán 13. A másik ágon is vendégsiker született, miután a Kecskemét saját pályáján birkózta le a Pénzügyőrt.

A folytatás április 18-án, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban lesz, ahol nagyon szeretnénk lezárni a párharcot és bejutni az ötödik helyért vívandó csatába.

Férfi Röplabda Extraliga, 5-8. helyért, 1. mérkőzés
DEAC-TFSE 2:3 (23:25, 25:19, 25:19, 22:25, 10:15)
Az egyik egyesület második győzelemig tartó párharc jelenlegi állása: 1–0 a javunkra!

Férfi Röplabda Extraliga, 5-8. helyért, 2. mérkőzés
TFSE – DEAC (04.18. 17:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Bp

Gratulálunk, fiúk!

Fotó: Szolnoki László
Táblázat: MRSZ