Hatalmas győzelmet arattak az alapszakasz megkoronázásaképp Viza Krisztiánék az éllovas Debrecennel szemben.
Bár szinte tét nélküli volt a viadal, miután gólkülönbségünk révén, már csak matematikailag elképzelhető, hogy megelőzzük a cívisvárosiakat, de ennek ellenére a csapatok többségében nem tartalékoltak. Volt miért revansot vennünk, ugyanis idén még nem jártunk sikerrel kihívónk ellen.
A derbin egészen a kilencedik percig kellett várni az első gólra, mely szerencsére a vendégek hálójába került Kota Gabriella révén. Ezzel az eredménnyel vonultak a gárdák a nagyszünetre, de érezni lehetett, hogy ez még nem a végeredmény lesz.

A második játékrészben ismét Kota Gabriella góljának örülhettünk, így kezdett eldőlni a viadal, persze sok idő volt még ekkor a lefújásig (23’). Hogy ne izguljunk tovább, Varga Adél gondoskodott a megnyugtató három egységnyi fór megszerzéséről, miután a 29. minutumban nem tudták hárítani a lövését.

Zsinórban hatodik bajnoki sikerünket szereztük, így jó szájízzel fordulhatunk hamarosan a rájátszásra. Nagyarányú győzelmet ért el Csepelen az Eger (1-5) és ugyanígy tett a Tolna is a DVTK-val szemben (9-3). Pénteken még Egerben leszünk hivatalosak vendégjátékon, de utána már belecsapunk az egyenes kieséses szakasz küzdelmeibe!
Női Futsal NB I. 20. forduló
TFSE-TENT Budapest – DEAC 3–0 (1–0)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, vezette: Apkó Tamás, asszisztensek: Horváth Dániel, Dobó Balázs
Gólszerzők: Kota Gabriella (9’, 23’), Varga Adél (29’)
Női Futsal NB I. 21. forduló
Eger SE – TFSE-TENT Budapest
2025.04.11. 18:30
Tiszafüred, Benedek Gábor Városi Sportcsarnok és Szabadidőközpont
Bravó, lányok!
Tabella: MLSZ
Fotó: Borhi Mihály