Futsal Női NBI

Biztató idénykezdet!

Női futsalcsapatunk második helyen fejezte be a 2022/23-as idényt a magyar élvonalban a DEAC mögött. A soron következő, most rajtoló évadra úgy készült az új vezetőedzővel felálló gárda, hogy közelebb szeretne férkőzni a már-már egyeduralkodó Debrecenhez. Az alapos és szorgos felkészülési időszakot követően kapásból az első fordulóban nagy falat következett, Tolnára látogattak lányaink.

Viza Krisztián vezetőedző csapatából több nagy név is távozott a szezon előtt, de sikerült egyben tartani a TF-magot, akikhez lelkes és rutinos játékosok egyaránt csatlakoztak. A mérkőzést jó felfogásban és ritmusban kezdtük meg, Balya Dorottya révén már a 8. percben vezetést szereztünk, amire sokáig nem volt válasza a Tolnának. A hajrára fordulva aztán egalizálni tudott a házigazda, de a félidő előtti utolsó másodpercekben a TFSE-hez visszatérő Benkő Mónika góljával jutottunk hatalmas lélektani előnyhöz.

A második játékrészben ott folytattuk, ahol a pihenő előtt befejeztük. Szinte azonnal, a 21. percben betaláltunk, Kovács Szilvia volt eredményes. Kulcsfontosságú pillanatokban érkeztek a találataink, hiszen pont ezekkel tudtuk kizökkenteni a Tolna-Mözs gárdáját. Nem adta fel ellenfelünk, a 25. percben egy számunkra balszerencsés szituáció után fel tudtak zárkózni. Az utolsó 10 percre fordulva tartottuk az előnyünket, fontos volt, hogy ne üljünk rá az eredményre, mert bármikor jöhetett volna egy újabb hazai gól. A 33. percben megszereztük 4. gólunkat, Varga Adél juttatta a kapuba a játékszert. Az ekkor már végig vészkapussal felálló Tolna mindent megtett a pontszerzésért, de csak szépíteni tudták az eredményt, 3–4 arányban diadalmaskodtunk felettük az idény első mérkőzésén

Női NB I, 1. forduló
2F-Bau Tolna-Mözs–TFSE-11Teamsports 3–4 (1–2)
Gólszerző: Nagy N. (16.), Benkő (25., öngól), Folk Zs. (40.), illetve Balya (8.), Benkő (20.), Kovács Sz. (21.), Varga A. (33.)
Tolna, v.: Petrovics (Mihálovics, Rácz Z.)
TFSE keret: Ősz – Benkő, Kókány, Varga A., Kovács Sz. Csere: Hargas, Dióssy, Balya, Balogh N., Kovács N. Vezetőedző: Viza Krisztián

Folytatás szeptember 17-én, vasárnap délelőtt 10:00-tól az Újpest FC ellen. A mérkőzés Kistarcsán kerül megrendezésre, a Városi Sportközpontban.

Bravó lányok, így tovább!

Fotó: Kiss Albert