A BLSZ I. éllovasán, az Unione csapatán keresztül vezetett az út a Budapest Kupa fináléjába. Neves ellenfelünkkel szemben a 94. percben tudtunk egyenlíteni, ami után a büntetőpárbajban nem hibáztunk!

Már az előző körben való továbbjutásunk is hatalmas siker volt, miután azzal a teljesítménnyel biztosítottuk a helyünket jövőre a Magyar Kupa főtábláján. A Budapest Kupa elődöntőjében papíron a legnehezebb ellenfelet kaptuk, azonban nem riadtunk meg tőlük sem. Az Unione az Inter 04, a Nagytétényi Kohász és a Testvériség legyőzésével jutott be a legjobb négybe, mi pedig az Egészség, a Flotta és az Airnergy eszén jártunk túl.
Sokat emlegettük már az Unione játékoskeretét, ahol labdarúgóik összesített válogatottsági száma három számjegyű. Fiatal csapatunk focistáinak ennyi NB III-as szereplése sincs, de ez a különbség egyáltalán nem látszott a pályán.
Lelkesen, lendületesen futballoztak a fiúk, azonban az 59. percben megtörtént, amitől féltünk, a 95-szörös, négyszeres belga-, háromszoros magyar bajnok Juhász Roland két védőjén felülkerekedve bődületes erővel fejelte be a vezető gólt. Juhász háromszor is volt az év magyar labdarúgója és kiváló védőmunkája mellett kifejezetten gólerős hátvédnek számított mindig is, melyből most egy kis ízelítőt mutatott nekünk.

Céró Bálint fiai azonban nem adták fel, okosan építkeztek és folyamatosan nyomás alatt próbálták tartani ellenfelük kapuját. Az előző kupameccsükön sok helyzetük volt, de csak egyet értékesítettek, most lehetett tudni, hogy hatékonyabbnak kell lenni. A 94. minutumban eljött a várva várt gól, egy precíz beadást követően Horváth Kristóf Örs fejjel volt eredményes, így következhettek a büntetők.

A transfermarkt adatai szerint kihívónknál az átlagéletkor 34.3, de ez a rutin nem mutatkozott meg a tizenegyesek rúgásakor, mintha mi lettünk volna a tapasztalt, higgadt játékosokat felvonultató gárda. Már a második lövésüket is hárítani tudta Hollókőy Ádám, így hamar előnybe kerültünk. Kapusunk később ismét a jobbosból védett ki egy labdát, így joggal nevezhetjük a párharc hősének. Ki kell emelnünk a fiúkat is, akik négyből négy büntetőt érvényesítettek: Suskó Ádám, Behovits Máté, Papp Kristóf, Horváth Kristóf Örs.

Óriási bravúrt hajtottunk végre, így 2017 után ismét kupadöntőben szerepelhetünk. Nyolc éve elhódítottuk a trófeát, most a REAC és a 43. sz Építők párharc győztesével kell majd megküzdenünk érte.
Céró Bálint, sikerünk kovácsa a következőképp értékelte diadalunkat:
„Az egész mérkőzésen sikerült irányítanunk a játékot és sok helyzetet dolgoztunk ki. Ellenfelünk játékosa, Juhász Roland megmutatta miért az, aki, szenzációs gólt fejelt. Ezután is tudtuk birtokolni a labdát, és irányítani a játékot. Erőfeszítéseinket a 94. percben egy bravúros gól koronázta meg. Fiatal labdarúgóim nagyon magabiztosak voltak és kapusom, Hollókőy Ádám extra teljesítményével megnyertük a párharcot. Ellenfelünknek sok sikert kívánok a bajnokság megnyeréséhez, mi pedig készülünk a következő bajnoki mérkőzésre.”
Budapest Kupa elődöntő
TFSE 11Teamsports – Unione FC 1–1 (0–0)
Gólszerző: Horváth Kristóf Örs 94’, illetve Juhász Roland 59’
Büntetők: Suskó Ádám, Behovits Máté, Papp Kristóf, Horváth Kristóf Örs, illetve Nagy Tibor és Gazdik Dániel

Gratulálunk fiúk és köszönjük szépen minden lelkes szurkolónknak a buzdítást!
Fotó: Borhi Mihály
Tabella: MLSZ