Férfi NBII Kosárlabda

Az utolsó 2 perc döntött

NB II-es kosarasaink izgalmas csatában múlták fölül az ELTE Fortis gárdáját, szombaton a Budapesti Bikákhoz látogatnak.

Boros Zoltán fiai a korábban 5. helyen álló ELTE-Fortisszal mérkőztek meg itthon és bár újabb győzelemnek örülhettünk, nem volt olyan könnyű kivívni, mint azt sokan gondolnák. Az első negyedben 8 pontos előnyre sikerült szert tenni, majd a másodikban ebből egyet tudott faragni a vendég egyesület, így a nagy pihenőre 47-40-nel vonulhattak a felek. A harmadik etapban sem hagyott alább kihívónk lendülete és még két egységgel közelebb kerültek a mieinkhez.

A mindent eldöntő záró szakasz elején még nem kellett aggódni, ám a 7. perc elején az ELTE átvette a vezetést, 6 pontos előnyt harcoltak ki. Szerencsére Pozsik Zsombor büntetői megakasztották a vendégek rohamát, majd Keresztesi lépett az élre és az ő, valamint Vígh, Körömi és Vámos pontjaival előbb egyenlítettek, majd megfordították a találkozót, amely TFSE győzelemmel ért véget!

NB II. Közép C csoport
TFSE – ELTE Fortis 92-87 (23-15,24-25,23-25,22-22)

Vezetőedzőnk a mérkőzés után úgy fogalmazott: „Örülünk a győzelemnek, idén is az a célunk, hogy a lehető legkevesebb hibával hozzuk le az alapszakaszt. Egyszer már botlottunk, többször nem szabad! Szezon elején Várbíró Gergő érkezésével játékminőségben is tudtunk javulni, ám sajnos sérülés miatt már egy ideje nem számíthatunk rá, de bízunk benne, hogy mihamarabb visszatér. Hamarosan kezdődik a rájátszás, azt követi a keresztjáték, ahonnan most is szeretnénk beverekedni magunkat a négyesdöntőbe!”

A srácok következő mérkőzésére szombaton kerül sor a Budapesti Bikák U21 ellen. Leendő házigazdájukat novemberben 15 ponttal verték, de nem szabad alábecsülni őket. Az előző idényben sereghajtóként zárták az alapszakaszt az A csoportban, mindössze 1 győzelemmel és 17 vereséggel, most viszont a 4. helyen állnak és zsinórban 7-szer múlták fölül riválisaikat, jelen állás szerint a leghosszabb győzelmi sorozattal rendelkeznek a csoportban.

NB II. Közép C – 2025.02.08. 16:00
Budapesti Bikák U21 – TFSE
Budai Sport Központ

Sok sikert srácok!

Fotó: Székely Csaba – ELTE-BEAC
Stat., tabella: MKOSZ