Női futsalcsapatunk két fontos, pechesen elveszített bajnoki után az újonc Újpesttel szemben javíthat az év utolsó összecsapásán.
A lányok mind a Tolna, mind a DEAC ellen közel voltak egy szép eredményhez, de előbbinél az utolsó perc, utóbbinál pedig a második félidő finise volt a perdöntő, sajnos a rivális javára. Két ilyen találkozó után nem könnyű továbblépni, de fontos leszögezni, hogy az első két hely valamelyikéért folytatott küzdelem még messze nem lefutott, így ennek fényében kiemelten fontos az előttünk álló meccs.
Az újonc újpestiek érkeznek hozzánk, akik – a sereghajtó DVTK-hoz hasonlóan – egy sikert tudhatnak maguk mögött, pont a miskolciak ellenében. A többi viadalon a Csepelhez, illetve nagy meglepetésre a Tolnához álltak közel, de ez csupán a szimpatikus vesztes státuszához volt elegendő. A legutóbbi fordulóban két góllal maradtak alul a Budaörs otthonában, de a budaörsiek végig dominálták a párharcot.
Ami pedig a mieinket illeti, – a korábban leírtakon túl – érdemes kiemelni, hogy csak a két éllovassal szemben vesztettek pontot/pontokat, így bizakodva várhatják 2022 utolsó bajnoki mérkőzését!
Kezdés: 20:30
Helyszín: Vasas-Sterbinszky Amália Sportcsarnok