Extraligás férfi röplabdázóink a Szeged elleni hazai győzelemnek és a riválisok vereségeinek köszönhetően megcsípték a rájátszást érő 8. helyet az alapszakasz zárófordulóján!
Sorsdöntő összecsapásra készült Nagy Gergely együttese a Szegedi RSE ellen hazai pályán. A tét a legjobb 8 közé kerülés és egy újabb hazai siker kiharcolása volt, amiből egy látványos és rendkívül izgalmas mérkőzés kerekedett. Az első „bemelegítős” szett egy ponton kicsúszott a fiúk kezei közül, 13:8-ról visszakapaszkodott a Szeged, de szerencsére a végjátékban Kocsondi, Füzék és Majoros pontjaival nyerni tudtak.

A második etapot is jól nyitották a mieink, s bár ugyanolyan szoros lett a vége, ilyen hosszabbításra senki nem számított. 20:20 szerepelt az eredményjelzőn, egy hibát kihasználva és két jó támadás után máris 20:23-ra mentek a vendégek. Balázs és Majoros lépett elő, hogy ne tudjanak jobban leszakadni, de erre nekik is volt válaszuk. 23:24-nél azonban két hiba miatt hozzánk került az előny, de sajnos mi sem tudtunk élni a lehetőséggel. Folyamatos lett az adok-kapok és már többen szívgyógyszerért kiáltottak volna, amikor 29:29-nél Kocsondi szerzett pontot, azt követően pedig Majoros ász nyitásával ért véget a második, maratoni felvonás.

A harmadik az elsőt idézte, azzal a különbséggel, hogy ami a Szegednek korábban nem jött össze, az most igen. 2:1-gyel ugrottunk fejest a negyedik szakaszba, aminek az elején még nem sikerült túllendülni az előző hibáin. Szerencsére menet közben minden aggodalmunk szertefoszlott, amikor a srácok már 20:14-re vezettek. Hátradőlni ugyan nem lehetett, de nagy örömünkre a 6 pontos hátrányt nem sikerült, csak 4-re kozmetikáznia ellenfelünknek és így 3:1 arányban megnyertük a találkozót!
Nagy Gergely értékelője: „Nehéz mérkőzésre számítottam, az is lett. A szegedi csapat szívós volt a mai napon és minden egyes kis megingásunkat kihasznált. Gratulálok a Csapatomnak! Dolgozunk keményen tovább!„


TFSE – Vidux-Szegedi RSE 3:1 (23, 29, -23, 21)
A vasárnapi játéknap azzal vált igazán örömtelivé, hogy a másik két, velünk azonos időben rendezett párharc is véget ért, ahol a DEAC 1:3 arányban tudott nyerni Miskolcon, valamint a Vegyész is győzelemmel zárt a Dág ellen. Ezeknek az eredményeknek, valamint a hazai sikernek is köszönhetően mindkét kihívót sikerült visszaelőzni a tabellán és az alapszakaszt a nyolcadik, rájátszást érő helyen zárni.

A folytatásban az alapszakasz utolsó körében szintén nagyot harcoló, Magyar Kupa döntős MÁV Előre Foxconnal fogunk először találkozni. A negyeddöntőbe jutásért 3 győzelemig tart majd a küzdelem és bizony kemény kihívás vár a srácokra. A Kaposvárt idegenben 2:3-ra legyőző fehérváriakkal már kétszer is meggyűlt a baja a mieinknek, de többször is bizonyították, hogy bizony kell velük számolnia még a nagyoknak is.
A rájátszás közel három hét múlva veszi kezdetét, előreláthatólag március 22-én.

Bravó fiúk, sok szerencsét a folytatáshoz!
Fotó: Ruzsits Patrik
Tabella, stat: hunvolley