Férfi NBII Kosárlabda

Az elmúlt hónapok margójára

Az NB II közép B csoportjában szereplő, férfi kosárlabdacsapatunkról olvashattok összefoglalót.

Aki nem tudná, fiaink az ezt megelőző szezonban megnyerték ennek a bajnokságnak a pontversenyét, ám a feljutásért folytatott harcban alul maradtak a Szolnok csapata ellen. Ezt tudván, laikusként azt gondolná az ember, hogy idén majd mindent megismétlünk, újra bajnokok leszünk.

Sajnos már a szezon kezdete előtt lehetett sejteni, hogy idén nehezebb dolgunk lesz, mint volt. A csapat nagy része kicserélődött.
A 2018-2019-es szezonbeli elsőszámú irányítónk, Armaghani Ármin a tengerentúlon próbált szerencsét ebben a szemeszterben, így őt mellőznünk kell a szezon első felében. A múlt szezon másik kulcsjátékosa – lett légiósunk – Reinis Scerbinskis egy évnyi ERASMUS után haza kellett utazzon.

Ennek tudatában, már nem csúnya az eddig mutatott 5-5-ös mérleg. Ezzel a fiúk jelenleg a 8. helyet foglalják el a tabellán, de biztosak lehetünk abban, ezt nem fogják ennyiben hagyni és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy minél előrébb végezzenek a bajnoki pontversenyben.

Ebben öt új játékos is hétről-hétre segítségükre volt: Dévényi András, Körömi László, Jankó Árpád, Schubert Bence és Szabó Domokos.
Szabó esetében kifejezetten gyors beilleszkedésről számolhatunk be:
Megtalálta a helyét a pályán, így ő most a csapat második legeredményesebb pontszerzője, meccsenkénti 10.7 ponttal.
A többi újoncra se lehet panaszunk, hisz ők is rendre kisegítik a a csapatot, mindannyian rendre 5 pont körül átlagolnak.

Ahogyan fent szerepel, a fiúk 10 mérkőzésükből 5-öt megnyertek, 5-öt pedig elvesztettek.
5 győzelmük a BKG PRIMA Akadémia, Budaörsi DSE, PSK-Csepel, KKS DSE és az ELTE BEAC csapata ellenében szerezték a srácok. Ezek közül a legnagyobb arányban, a budaörsi csapatot sikerült legyőzniük 43-83-ra.

Az 5 elvesztett mérkőzésünkhöz pedig, a Zuglói Sasok, BKG-Veresegyház, Dunaharaszti-MTK és a Budafok II. csapatai járultak hozzá. Ezen mérkőzések szorosabbak voltak már, mint az előbb említettek. Csak két csapat tudta 10 pontnál nagyobb különbséggel maga mögé utasítani a TFSE-t, a Dunaharaszti és Budafok.

Csapatunk főbb pontszerzői a szezonban:
Kovács Benedek: 13 pont/meccs
Szabó Domokos: 10.7 pont/meccs
Király Zalán: 9 pont/meccs
Félix Ákos: 8.5 pont/meccs.

Gratulálunk a fiúknak az eddigi szerepléshez, és további sportsikereket kívánunk a szezon hátralévő felében!

Folytatás holnap (01.10. Pénteken) 20:15-től hazai pályán, az „E” teremben.
Ellenfelünk az a BRAVOS, melynek még nincs szerzett győzelme az idei szezonban.

Hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!