Férfi kéziseink számára ugyan már korábban véget értek a bajnoki küzdelmek, de a sorsuk egészen a múlt hétvégéig még kérdéses volt. Két riválissal, az Üllővel és Kistexttel kellett még számolni, ugyanis az ő eredményeiktől függött a helyezésük. Végül a Kecskemét nem tudta megállítani üllői riválásukat, aki 25:30-ra nyert idegenben és ez azt eredményezte, hogy ők léptek előre a 3. helyre, a mieink pedig a negyediken zártak.
Nem sokon múlott a Kistext győzelme sem, 32:31-re kaptak ki az ezüstérmes Csepel otthonában. Ez az idény minden eddiginél szorosabb eredményekkel és ezáltal rengeteg izgalommal gazdagította az NBII Dél csoportját. A TFSE gárdája rendre a 6. vagy annál sokkal rosszabb helyeken zárt az elmúlt 10 évben, azonban most olyan eredménnyel büszkélkedhetnek a srácok, amiről kis túlzással, egy darabig még álmodni sem mertünk.
Persze mindenki csalódott egy kicsit, hogy nem került érem a nyakába, de tekintettel a szezonközbeni viszontaságokra, ez az eredmény önmagáért beszél. Ősszel edzőváltáson esett át a csapat és régi új ismerős vette át az irányítást Ujvári Bence személyében. Télen több csapat, köztük a fiúk is teremproblémákkal küszködtek és ezzel is csak hatványozódtak a nehézségek, nem is beszélve a sérülésekről. De nem adták föl, harcoltak az utolsó sípszóig, aminek hosszú idő után le is arathatják a gyümölcsét. Az idény folyamán rengeteg segítséget nyújtó Györfi János szakmai vezetőnek, Szabó József szakosztályvezetőnek és Frigyesi Szandrának szintén sokat köszönhet, nem csak a férfi, de a női csapat is, akik bronzérmet szereztek!
Reményeink szerint a következő szezon is hasonlóan szépen alakul majd és ugyanilyen, vagy akár még szebb eredményekben lehet majd részünk. Gratulálunk a fantasztikus eredményhez srácok!