Egyetemi sport Férfi MEFOB Kosárlabda Női MEFOB

Az egyetemi bajnokságban is remekelünk

November 18-án, hétfőn, a leány egyetemi bajnokság keleti csoportjának második fordulójában az ELTE BEAC csapatához látogattunk.

Mint ismert, tavaly a Hepp-kupa és az NB1/B mellett, az egyetemi bajnokság döntőjében is diadalmaskodni tudtak lányaink.
Így nem is lehet kérdés, hogy mi az idei célja a lányoknak és, hogy ennek érdekében mit is kell tenni.
Itthon szeretnék tartani a bajnoki címet és ehhez a lehető legtöbb meccset meg akarják nyerni.

Ennek eleget téve végig kézben tartottuk a hétfői mérkőzést. Az első játékrészben már sikerült is egy nagyobb előnyt kovácsolnunk. Az ezt követő negyedekben a csapat pontossága az elvárttól kicsit lemaradt, de ezt orvosolni tudtuk remek védekezéssel, csapatjátékkal. Ezt hűen tükrözi, hogy a csapatból négyen is 10 pont környékén dobtak.

Végeredmény: 61-77 IDE.

Vörösházi Jázmin 14, Kováts Gabriella 15, Szeli Dorina 12 míg Kenyeres Anett 10 ponttal vette ki a részét a győzelemből. 

Másnap a fiúk játszották újra a tavalyi döntőt, a Debreceni Egyetem csapatával, hazai körülmények között. Az igények itt is hasonlóak, mint a lányoknál, hisz tudni illik, hogy tavaly a fiúk is behúzták az egyetemi bajnokságot.

Ennek megfelelően a srácok is hozták a kötelezőt. Többen is rendkívüli számokat produkálva segítették hozzá a csapatot a győzelemhez. Például Nagy Botond Ágoston 36 pontot szerzett (21 pont kintről) és 7 gólpasszt osztott ki. De a többiek sem tétlenkedtek, még hárman dobtak 10 pontot vagy felette.

Végeredmény: 94-75 IDE.

Félix Ákos 14, Kelenföldi Domonkos 13 és Nagy Benedek Ágost 10 ponttal járultak hozzá a győzelemhez.

A lányok rendkívüli terhelés alatt vannak a héten, ugyanis tegnap újabb mérkőzés várt rájuk Debrecenben.
Érezhetően fáradtabbnak bizonyultunk, 10 perccel a vége előtt még 7 pontos hátrányunk volt, de a győzelmet nem adtuk ki a kezünkből.

Végeredmény: 53-54 IDE.

A fiúknak és a lányoknak is egyaránt gratulálunk!

Hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!