Pár lépés a célig!

Férfi röpiseink az utolsó köröket futják az alapszakaszban, ahol jelenleg a tabella tetején az első helyet foglalják el! NBII-es röplabda csapatunk eddig kiválóan teljesít az újévben. Olyannyira, hogy veretlenek! Már csak két mérkőzés van hátra az alapszakaszból és ha a hétvégi meccset is behúzzák, akkor biztosan első helyen is végeznek. Ezzel egy lépéssel közelebb kerülnének […]

Fiatal kosarasaink a felnőttek nyomában – 1. rész

Az utánpótlásban szorgoskodó fiú kosárlabdázóink mellett sem lehet elmenni szó nélkül! A szerencsére igencsak sűrű és sokrétű felhozatal miatt nem lehet egy cikkben összefoglalni azt a sok szép eredményt, amit kosarasaink U11-től U20-ig elérnek a szárnyaló felnőtt csapataink mellett. Ebből kifolyólag a „sorozatot” két különálló részre bontjuk az olvashatóság érdekében (U20-U14). U20-as korcsoportunk nagyon szépen […]

U13-as röpiseink is taroltak!

3 mérkőzésen csak 1 szettet vesztettek a kalocsai lányok a hétvégi Ajkán rendezett tornán! Ez a hétvége egyértelműen a röpladásokról szólt. Felnőtt csapataink mellett az U13-as lányok is eredményesen zárták a hétvégét! Kalocsai kiválóságaink szombaton (feb.5.) már majdnem teljes kerettel utazhattak Ajkára, ahol 1 felkészülési és 2 tétmérkőzést is játszottak. A tét nélküli meccset a […]

Egyeduralkodunk a MEFOBON!

Női és Férfi kosárcsapatunk is veretlenül vezeti az egyetemi bajnokságot! Eddig hibátlanul teljesítenek kosrárcsapataink a MEFOBON. A lányok eddig 6/6 mérkőzést megnyertek, ezzel pedig a tabella legtetetjén 12 ponttal állnak. Előző mérkőzésükön (dec. 13.) a Szombathely (3.) ellen arattak nagykülönbségű győzelmet idegenben (60-106), a pontok majd negyedét Baa Dominika (25) vállalta – aki január elején […]

Ott vagyunk a PLAY OFF-ban!!!

NBI-es röplabdacsapatunk fontos meccsen tartotta otthon a 3 pontot. A rájátszást érő első 1-4 hely valamelyikének elérése már a szezon kezdetén kitűzött cél volt. A jelenlegi állás szerint még 4 mérkőzése van hátra a lányoknak, de a mai DSZC elleni győzelemmel matematikailag is bebiztosították helyüket a rájátszásban! Az első szett nem okozott nagy meglepetést. A […]

Papírforma győzelem!

Felnőtt férfi röpiseink sima 3 – 0-ás győzelmet arattak itthon! NBII-es csapatunk hazai pályán fogadta a Kistext U21-es csapatát. Az első két szettben bemelegítették magukat a fiúk és az ellenfelet is. A vendégek az első játszmában 14, a másodikban pedig 17 pontot szereztek, mi pedig magabiztosan nyertük ezeket. Az utolsó szett végére megkomolyodtak a fiúk […]

Győzelemre hangolva!

NBII-es férfi felnőtt röplabdacsapatunk további előnyre tehet szert amennyiben sikerül otthon tartania a 3 pontot most hétvégén! Listavezetőként a sereghajtó KISTEXT U21-es csapatát fogadjuk hazai környezetben, annak reményében, hogy a jelenlegi 6 pontos előnyünket tovább növeljük. Lónárt Péter tanítványai remekül teljesítenek a 2021/22-es kiírásban. Eddig 13 fordulóból 10-et megnyertek és a következő meccsen is győztesként […]

Megyünk tovább!

NBII-es férfi kosárlabdacsapatunk kedvező helyzetből várhatja a soron következő bajnoki összecsapást. Noha az idei kiírásban veretlen, toronymagas esélyes Budafok ellen nem tudtunk nyerni a legutóbbi fordulóban, ezúttal minden adott a győztes útra való visszatérésre. A pár éve még NBI/B-ben vitézkedő Budafok 7 mérkőzés óta tartó győztes szériánkat szakította meg. Játékunk képe a hiányzók ellenére is […]