A Fedettpályás U20 és U18 Atlétikai Magyar Bajnokságnak Nyíregyháza adott otthont a hétvégén, ahol TFSE-s sportolók is szerepeltek. Nemcsak itt, hanem szabadtéren is születtek szép sikerek.
A korosztályuk legjobbjai mérettették meg magukat a minden igényt kielégítő Nyíregyházi Atlétikai Centrumban, ahol ugróink és sprintereink közül is indultak lelkes atléták.
Bogdán András U20-as korcsoportú tanítványa, Molnár Fanni Erzsébet távolugrásban indult, ahol az előkelő ötödik lett 5.30-as eredménnyel. Az ugrások nem sikerültek mind technikailag tökéletesen, de a szezont szépen építik fel és sok technikai dologban fejlődtek. Edzőjével ez volt az első közös bajnokságuk és bár jobb eredményben bíztak, de nem volt egyszerű a felkészülésük, így boldogok és elégedettek ezzel.
U18-as sprinterünk, Rabata Bence betegség után indult 200 méteren, ahol futamában második, összesítettben a huszadik lett korosztálya legjobbja között (24.83). A téli szezonban már futott egyéni rekordot, de ez a betegség sajnos sokat kivett belőle, így ezúttal messze futott legjobbjától. Edzője, Krisztián Bence szerint összességében a fedettpályás szezon nagyon jól sikerült számukra, hiszen mindkét számában (200 m, 400 m) egyéni csúcsot teljesített Bence.



Pernyész Balázs Bendegúz eközben a szabadtéri viadalokat választotta, mégpedig a Terepfutó Országos Bajnokságot. Bendegúz U23-as korcsoportban az értékes második helyet csípte el, az immár a felnőttek élmezőnyét ostromló Vásárhelyi Máté mögött. Dr. Molnár Sándor tanítványa a hegyi és a terepfutás specialistája, de a pályaversenyeken is gyakran kipróbálja magát.

Nemcsak itthon, hanem külföldön is zajlottak az események a sportok királynőjénél. Sztojalovszky Gabriella tanítványa, Kelen Dávid Gabriel kettős állampolgárként a Francia Téli Dobó Bajnokságon indult, ahol korosztályában az ötödik helyen végzett. Kiváló helyezést ért el fiatal dobónk, aki azonban nem teljesen elégedett az eredménnyel, azonban a körülmények sem voltak adottak legjobbja eléréséhez, miután végig szakadó esőben kellett dobniuk, így sokszor csúszkáltak az atléták. Dávidék lelkesen készülnek tovább, hiszen március végén magyar színekben is indul ugyanezen versenyen.


Ugyan a fedettpályás viadalok véget értek és a téli versenyek is lassan elmúlnak, de most kezdődik a szabadtéri felkészülés új lehetőségekkel, új célokkal. Egyesületünk atlétika szakosztálya az elmúlt másfél évben korábban nem látott mértékben gyarapodott, így biztosak lehetünk benne, hogy folyamatosan egyre több és egyre jobb eredményekről számolhatunk be!
Fotó: Sztojalovszky Gabriella
Krisztián Bence
Pernyész Balázs Bendegúz