Futsal Női NBI

Aranyos úton

Sokak számára az ősz vége/tél eleje az elmúlásról és a szomorkodásról szól. Számtalan sportág versenyműsora szünetel és alapozó időszak veszi kezdetét. Ezen kategóriába biztosan nem sorolhatjuk Futsalosainkat (női-férfi csapatunkat egyaránt). Mindkét gárdánk olyan téli menetelést produkál, hogy méltán jár csodájára a hazai futsalos közözeg.

Női futsalosaink immáron 2. éve vannak jelen a honi futsal első osztályában, és a tavalyi majdnem búcsúzást követően, amikor osztályozó keretein belül maradtak alul drámai végjátékot követően az FTC-Fisher Klíma csapata ellen (nem vállalták az NB1-es indulást) idén is lányaink indulhattak az NB1-ben.

Milyen jó, hogy így alakult!
Nyáron megerősödtek soraink, és éremesélyekkel megáldva vágtak neki a lányok az új idénynek, melyben álltak már az első helyen, és volt negatív szériájuk is fordulókon át. Ennek végére úgy tűnik végleg pont került a fent említett tél kezdetével.

2020-as első mérkőzésükön Miskolcra látogatott csapatunk, ahol egy fiatalokra épülő Miskolci Vénusz volt a házigazda. Horváth Gábor és Csernai Gábor László maximálisan igyekezett felkészíteni a lányokat a találkozóra, külön kitérvén a fontosságára az aktuális eredmények tekintetében. (3 pont volt a lemaradásunk a Kiskunfélegyháza ellenében, ami az ő esetleges botlásukkal rögtön behozhatóvá válna)

A futsalhungary így fogalmazott

„Bokor Adrienn és Bobok Csilla találataival a 16. percben kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, de a Vénuszt ez nem törte meg, s Galambvári gólt rúgatott André Antóniával, majd Molnár Enikő értékesítette a jogosan megítélt büntetőt, így 2-2-re módosult az állás. Mégsem ez lett az első játékrész végeredménye, hiszen Tell Zsófia lehetetlen szögből talált Ádám Anna hálójába, ami lélektani szempontból a legjobbkor jött a látogatóknak.
A második játékrész közepén Kovács Aliz kiegyenlített, de ezt követően egyre nagyobb fölénybe került a TF és természetesen Tell Zsófia volt aki újra feliratkozott az eredményjelző táblára. S ha egy üzlet beindul a szokásos Pádár gól sem maradt el, s ő volt az aki végképp eldöntötte az átlagosnál sokkal élvezetesebb bajnokit.”

A mostani siker pedig azt jelenti, hogy immáron az első helyről várhatjuk a két hét múlva sorra kerülő következő fordulót, ahol Gyulára látogatunk, és igyekszünk bebiztosítani „pole pozíciónkat”.

Női NB I, 12. forduló

Miskolci Vénusz – TFSE-Szertarsport.hu 3-5 (2-3)
Miskolci Városi Sportcsarnok, 150 néző
Játékvezetők: Balla Levente, Nagy László, Vigh Tünde

Vénusz: Ádám Anna – Galambvári Gréta, André Antónia, Kovács Alíz, Molnár Enikő
Csere: Visnyánszki Dalma, Tirpák Zsanett, Berki Dzsesszika Bitia, Gáspár Fanni
Edző: György Gábor

TFSE: Ősz Csenge – Tell Zsófia, Bokor Adrienn, Pádár Anita, Folk Zsuzsanna
Csere: Dióssy Dorottya Júlia, Winternitz Anna, Bobok Csilla Mária, Gruber Brigitta
Edző: Horváth Gábor, Csernai Gábor László

Gólszerző: André Antónia, Molnár Enikő, Kovács Alíz illetve Tell Zsófia (2), Bokor Adrienn, Bobok Csilla Mária, Pádár Anita

#hajratfse #tfseszertarsport #nb1futsal

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!