Kosárlabda Női NBI/A

Ami idegenben összejött, az most elmaradt itthon

Szerda este 19 órakor vívták meg a Női NB I/A rájátszás második fordulójának második mérkőzését a TFSE-MTK és a Ludovika-FCSM Csata csapatai. A találkozón továbbra is nélkülöznünk kellet Chanise Jenkinst, Alisia Jenkins viszont már szolgálatra készen állt.

Az első negyedet erősen, egy 10-2-es rohanással nyitotta a Csata Böröndy, Mányoky és Zampare pontjainak köszönhetően. Ezt követően Bernáth és Jenkins vette hátára a csapatot és meg is kezdték a felzárkózást. A játékrész vége előtt 2 perccel sikerült megszereznünk a vezetést, 15-14-es állásnál. Innen fej-fej mellett haladt a két csapat, majd 1 pontos TFSE-MTK vezetéssel ért véget a mérkőzés első negyede. (21-20)

A második etapban folytatódott az eddig látott ki-ki meccs. Ám a félidő előtti hajrából a Csata csapata jött ki jobban, az utolsó 2 percben 10 pontra növelte előnyét a vendég budapesti csapat.

Félidő: 39-49

Szombati mérkőzéssel ellentétben, most a harmadik negyedben valóban csapatként működött a Csata. Nem lehet külön kiemelni játékosokat, hisz mindenki kivette a részét a vezetésük menedzseléséből. Egyedül a negyed végén tudtuk 6 egységre megközelíteni a vendégeket, ám Angyal Barbara kinti dobásánál hibáztunk, így 3 büntető volt a jutalma. Mindhármat értékesítette, ezzel 9 pontos különbséggel fordultak az utolsó 10 percre. (54-63)

A záró negyedben többször is ott volt a remény a felzárkózásra, de a Csata végig résen volt, így nem tudtunk 6 pontnál közelebb férkőzni. A vendégek megtalálták a tökéletes védőtechnikát támadásaink ellen, ezzel ki is zártak bármiféle felzárkózási kísérletet. A végeredményt Lelik Réka állította be. három sikeres büntetőjével.

Végeredmény: 73-82

A rájátszásbeli párharc ezzel 1-1-re áll, így a döntés a harmadik mérkőzésre maradt. A következő összecsapásra szombat délután, 17 órakor kerül sor a Ludovika Arénában.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!