Bizonyára már minden TFSE szimpatizáns értesült a tegnap este fénypontjáról: Női röplabdacsapatunk hibátlan rajtot véve győzött a Jászberény otthonában, az NB I első fordulójának nyitómérkőzésén.
Jászberényi Röplabda Klub – TFSE
0 – 3
(-12, -12, -15)
A mérkőzés látképe alapján egyik fél sem lehet csalódott: a JRK fiatal csapatának ezúton is gratulálunk! 2 alapemberük is hiányzott, a többiek pedig mindössze 4 napja állhattak újra edzésbe.
Vezetőedzőnk, Leonidas Gaitanakis a mérkőzést követően így fogalmazott:
„Minden bajnoki rajt nehéz feladatot jelent, de elégedett vagyok. Nem gondolom, hogy egyszerű mérkőzés volt, hiszen mindkét gárda sok fiatalból áll. Még nem kész a csapatunk, hiszen két-három évre előre tervezünk. Kezdésnek nagyon jó volt és remélem, tovább fejlődünk majd. Előre elterveztem, hogy minden játékosomnak lehetőséget biztosítok és mindig készen kell állniuk rá, hogy beálljanak. Hét új játékosunk van, úgyhogy egyelőre még ismerkedünk egymással.”
Játékosaink egytől-egyig bizonyították, hogy a mögöttük álló alapozás nem hiába volt kőkemény. Mindenki élt a játéklehetőséggel és alázatosan viselkedett a mérkőzés egésze során. A találkozót követően Radomszki Bogival beszélgettünk, aki a tavalyi évben még az ellenfél csapatát erősítette az extraligában liberóként.
- Milyen érzésekkel indultál tegnap Jászberénybe?
Jó érzéssel tértem vissza. A csapatból csak pár játékost ismertem, mivel teljesen kicserélődött – nagyon megfiataldott – a keret.
- Mennyire érződött a találkozón, hogy több, mint 200 napja nem léptetek pályára tétmérkőzésen?
Szerintem egyik csapaton sem érződött a kihagyás, mindenki nagyon várta már a rajot, és azt, hogy újra járjon a labda.
- Mit gondolsz a meccs eredményéről és a játék képéről?
Nagyon örülök a jól sikerült szezonkezdetnek, és annak is, hogy 3:0 arányban tudtuk megnyerni a meccset. A játék képén van még mit csiszolni, ezen dolgozunk tovább. Szerintem első meccsnek tökéletes volt!
- A TFSE keretéből mindenki lehetőséget kapott a bizonyításra, és egytől-egyig éltetek vele. Milyen volt a hangulat a meccs előtt, illetve utána az öltözőben?
Mindenképpen pozitív, hogy bárki volt fent a pályán, mi irányítottuk a meccset és mindegyik szettet meg tudtuk nyerni. Jó volt a hangulat a meccs előtt is, próbáltunk úgy felmenni a pályára hogy ne izguljuk túl és élvezzük a játékot. A meccs után pedig még jobb hangulat uralkodott. Kicsit megkönnyebbültünk, hogy ilyen jól tudtuk elkezdeni a szezont.
Gratulálunk a győzelemhez, látványos és élvezetes röplabdázást mutattatok tegnap, így tovább lányok!
Hajrá TFSE!