Vívás

Alázattal az ország tetején

Múlt hétvégén (09.12-13.) hosszú kényszerpihenőt követően léphettek pástra vívó szakosztályunk kiválóságai az UTE vívócsarnokában. A rendhagyó esemény során a rendezők maximálisan felhívták a sportolók, edzők, közeli hozzátartozók figyelmét a biztonságtechnikai előírásokra, melyek értelmében a csarnokba csak maszkban lehetett belépni. Ennek minden résztvevő eleget tett, hiszen közös érdek volt a verseny gördülékeny és incidensek nélküli lebonyolítása.

A TFSE fiatal versenyzői a Gyermek Férfi Kard Országos Bajnokságán vettek részt egyéni, illetve csapat kategóriában. A szakmailag legnehezebbnek tartott kardvívás palettáján kék-fehér eredményeknek is örvendhettünk, ugyanis 73 versenyző közül 4-en is képviselték a TFSE égiszét. Patócs Ákos tanítványai bebizonyították, hogy nem csak a patinás kardklubok (UTE, Honvéd, Vasas vagy BSE) dominálhatnak országos viszonylatban.

Csoba Botond érte el a legkiemelkedőbb eredményt, ugyanis megnyerte az egész tornát! Versenyzőnk a hunfencing.hu-nak az alábbiakat nyilatkozta:
“Nagyon vártam már, hogy újra versenyezhessünk, és most elképesztően örülök. Úgy éreztem, hogy szoros meccseket vívtam, ment már jobban is a vívás. De a lényeg, hogy sikerült nyernem. Az kicsit zavart, hogy egész nap maszkban voltam, hol ilyenben, hol olyanban, de ha ehhez kell hozzászoknunk a biztonság érdekében, akkor ez nem lehet gond!”

A tisztánlátás végett érdemes megjegyezni, hogy Boti a legfontosabb asszóját 15:10 arányban nyerte, tehát bátran kijelenthetjük: Kiemelkedett a mezőnyből!

3 további kiváló egyéni és egy csapat eredményt jegyezhetett a TFSE csapata:

Wiener Balázs Dávid a 16.
Hanzély Balázs a 41.
Dénes Benedek Marcell a 71. a helyen végzett.

Csoba Botond, Hanzély Balázs és Wiener Balázs Dávid triója az előkelő 5.helyet szerezte meg a csapatbajnokság során, ahol 15 egység mérte össze erejét.

Gratulálunk a srácoknak és edzőjüknek, méltán lehetünk büszkék rájuk!

HAJRÁ TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!