Férfi NBII Futsal Női NBI

Alapszakasz végéhez érvén

Gruber Brigitta (TFSE), Szalkai Kitti (Tolna) harca a labdáért. Legbelül mindketten TF-esek.

Női és Férfi futsalosaink erőn felül teljesítenek a 2019/20-as kiírásban.
Időrendben haladva kezdjük a sráccokal:

Múlt pénteken hazai pályán az NB2 nyugati csoportjának toronymagas esélyeséhez méltóan fogadtuk a fiatal erőkkel felálló Haladás VSE második számú csapatát (első csapatuk az NB1 bajnoki címének egyik várományosa).

Fiaink nem okoztak csalódást, az egyik legnagyobb magyar tehetségként számon tartott Szalmás Zoltán triplájával, továbbá Rónaszéki Botond János és Csernai Gábor László góljaival 5:3-as győzelmet arattak.

Fókuszban a rájátszás

A bajnokság alapszakaszából egy mérkőzés maradt, ahol a sereghajtó SZC Futsal Klubhoz látogatunk jövő hétfőn. A mérkőzés 19:00-kor kezdődik a Bábolnai Városi Sportcsarnokban.

Sajnálatos módon egy sérülésről is be kell számoljunk a srácok terén. Csapatkapitányunk Fritz Balázs – térdsérülése miatt a szezon további mérkőzéseit a kispad mellől kényszerül végigszurkolni. Mielőbbi felépülést és gyógyulást kívánunk Kapitány!

Aktuális játékosmozgás:

Távozott:
Fazekas Bálint (11 találat), Fodor Bálint Dániel (7 találat). Mind a ketten egy Erasmus lehetőséggel éltek. Várunk haza benneteket srácok!

Érkezett:
Bita László (NB1-es múlt, többszörös magyar válogatott, legutóbb az NB1-es Rubeola FC Csömör csapatát erősítette)
Lak Imre (NB1-es múlt, a minifoci válogatott oszlopos tagja, legutóbb az NB2-es Kartal SE futsal csapata foglalkoztatta)

Csapatunknak minden bíztatásra szüksége lesz, ugyanis a hónap végén kezdődik a királykategóriáért (NB1-ért) folytatott rájátszás!

Folytassuk hölgyeinkkel!

Vasárnap este szép számú közönség várta Tolnán az NB1-es női futsal bajnokság 14. fordulójának rangadóját, ahol a 4. helyezett WSH-Palmfood Tolna-Mözs fogadta a tabella éllovasát, a TFSE-t.

Lányaink a találkozót megelőzően már 5 meccsen át tartó veretlenségi szériát tudhattak a nevük mellett, és minden erejükkel ennek megtartásán voltak, míg a hazaiak a minket második helyen követő Debrecen csapatát gyűrték le egy héttel korábban 5:2 arányban. Ezek tükrében érthető volt a lelátón fellelhető kiemelt érdeklődés.

Közel teltház fogadta a lányokat

Fotó: teol.hu


A mérkőzés a sportágat népszerűsítő videós összeállításba is elférne, mindkét oldalon remek kapusteljesítményt, de mezőnyben is jó játékot láthattak a nézők, ahol végül a hajszállal jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően lányaink elhozták a három pontot.

A győzelemben kulcsfontossága volt a már-már tökéletes összhangnak, játékosaink egytől egyig kitették szívüket a pályán.
Két találatunk a góllövőlistát toronymagasan vezető (25 találat), örökifjú Pádár Anita nevéhez fűződik.
Külön említést érdemel kapusunk, Ősz Csenge teljesítménye, aki lehúzta a rolót a hazaiak előtt, és 10 másodperccel a mérkőzés vége előtt büntetőt hárított.

Ősz Csenge teljesítménye elképesztő volt

Fotó: teol.hu

Aktuális játékosmozgás:

Távozott: Halászi Kinga Tamara

Érkezett: Horváth Fruzsina (Kelen SC)

Vasárnap minden bizonnyal az eddigi legnehezebb mérkőzés vár a lányokra, ahol az ellenfél a jelenleg egy meccsel kevesebbel rendelkező és így harmadik helyezett ASTRA Kiskunfélegyháza (tavalyi ezüstérmes) lesz.

2020.02.16 – 18:00 ASTRA KKFHÁZI Bulls FC – TFSE-Szertársport.hu
Helyszín: Üllő Városi Sportcsarnok

Végezetül gyönyörködjünk Pádár két brilliáns megoldásában:

Közzétette: Balázs Káldi – 2020. február 9., vasárnap

Közzétette: Balázs Káldi – 2020. február 9., vasárnap

Hajrá Lányok & Fiúk!

#büszkékvagyunk
#hajrátfse
#oneteamonegoal

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!