Vívás

Akik Szilágyi Áron ellen pallérozódhatnak…

Forrás: facebook/@hunfencing

Vívószakosztályunknál folyó sikeres munkának híre van országszerte. Nem csoda, hiszen kardvívóink halmozzák a jobbnál jobb eredményeket az elmúlt években. A 2020 őszétől 2021 tavaszáig tartó időszakban történtekről a szakosztályvezetővel, Patócs Ákossal beszélgettünk.

2020-ban, 117 működő egyesület közül a 12. helyen zártatok az országos egyesületi rangsorban. Mindezt úgy, hogy csak kadet (U17) korosztályban voltak versenyzőid és javarészt egy fegyvernemben álltatok a pástra. Mi volt a célotok a 2021-es évre?

Kezdem a szomorú részével: a járványügyi helyzet a mi sportágunkat sem kímélte, így év közben némileg formálódtak a célkitűzéseink. Fiatal versenyzőim vannak, akik számára kiemelten fontos lenne a nemzetközi szereplés. Sportágunkban kadet korosztályban nyílik elsőként lehetőség EB-n vagy VB-n az országot, klubot képviselni.

Idén az Európa Bajnokság nem került megrendezésre, pedig két versenyzőnk is bevívta magát a kadet válogatottba: Hanzély Zsombor és Tóth Bertalan. A Világbajnokságot viszont megrendezték, bár magyar érdekeltség nélkül, ugyanis a Magyar Vívószövetség nem indított versenyzőket a rangos megmérettetésen. Emiatt a legfőbb célunk az lett, hogy egy olyan szezonunk legyen, ahol minden hazai versenyen elindulunk, akár több korosztályban is annak érdekében, hogy megfelelő versenyterhelést kapjanak a vívóink és minél több tapasztalatot szerezzenek a fölversenyzés által.

Forrás: facebook/@hunfencing 

Miként sikerült a rutinszerzés és a helytállás a hazai porondon?

Remekül! Tét nélküli edzések voltak és több sportolóm is rendkívüli teljesítményt nyújtott a versenyeken. Ennek eredményeként a kardvívó országos fiú ranglisták TOP 10-es mezőnyében számos sportolónk szerepel. Kadet korcsoportban (2004, 2005-ben születettek): Hanzély Zsombor (3.), Tóth Bertalan (4.) és Katus Donát (9.). Serdülők (2006-ban szül.) között Vajda Oszkár áll a negyedik helyen. Az újoncoknál (2007-ben szül.) Csoba Botond az első, míg a gyermekeknél Hanzély Balázs a 8. pozíciót foglalja el.  

Az olimpia aktualitása miatt szeretnék kitérni arra is, hogy fiataljaink a Felnőtt Magyar Kupa sorozatának keretein belül megmérkőzhettek olyan nagy nevekkel is, mint a frissen egyéni aranyéremig, majd csapatban bronzig jutó Szilágyi Áron, avagy a csapatban ugyancsak bronzérmes, egyéni világbajnok Szatmári András. Ellenük valódi tétre menő asszókon vehettünk részt és kikaptak ugyan a fiúk, de egyáltalán nem vallottak szégyent! Gondoljunk csak bele, milyen motiváló lehet egy fiatal feltörekvő sportolónak, amikor tusokat vág valamelyik idoljára… vagy csak beadja kedvenc találatát egy felnőtt válogatott ellen.  

Forrás: facebook/@hunfencing 

Az ilyen pillanatok hihetetlen élményforrásként szolgálhatnak a srácok számára és remélhetőleg valamennyire kárpótolták a nemzetközi események hiányát. A következő időszakra tekintve mire számítasz?

Ősszel – végre a megszokott ütemben – újból kezdetüket veszik a versenyek, ezért augusztus elején Debrecenbe megyünk edzőtáborozni. Szeptember elején, ha minden jól megy, elutazunk Lengyelországba egy világkupára, majd októberben Gödöllőn folytatjuk szintén egy világkupán, ahol előreláthatólag több, mint 200 fő indul a korcsoportban. Ezt követően újból hazai versenyek, válogatók lesznek, majd a 2022-es év legfőbb eseményei: márciusban EB, áprilisban VB, remélhetőleg TFSE-s érdekeltséggel, és remélem ’22-ben el is utazunk.

Edzéseink helyszíne nem változik az ősszel, eddigiekhez hasonlóan a TE „D” termében folytatjuk. Örömünkre szolgál, hogy két új csapattárssal bővülhettünk: egyikőjük 2004-ben született és Törökbálintról igazolt hozzánk, míg a másik versenyző 2007-es és az MTK-ból érkezik a TFSE-hez. Jelenleg 40 fő van a szakosztályunkban, fiúk-lányok vegyesen. Továbbra is a kardvívás fegyverneme élvez prioritást, azonban mostanra már párbajtőrözőink is akadnak.

Forrás: facebook/@hunfencing 

Kérdés nem férhet hozzá, hogy a TFSE vívószakosztályánál egyedülálló a műhelymunka. Szerinted mi az, amitől ilyen kellemes színfolt tudtok lenni a hazai „vívótérképen”?

Talán az alkalmazott koncepciónk: a manufaktúrában hiszek! Számunkra az a legfontosabb, hogy valóban saját, minőségi utánpótlásunk legyen. Olyan sportolók, akiknek mi adunk először kardot, nálunk léphetnek először pástra, velünk élik meg az első kudarcot, majd sikert. Manapság népszerű szóvá vált a műhelymunka, aminek sokan csak névlegesen felelnek meg, közben nagy létszámú hobbi klubokat üzemeltetnek kevés eredménnyel. „Majd százból egynek sikerül, bejutni a legjobb 8 közé”

Ezekben a korosztályokban, a szenzitív időszakok figyelembe vételével, a korosztálynak megfelelő akció repertoárral és persze megfelelő hozzáállással, megtérül a befektetett munka, hacsak nem teljesen antitalentum a tanítvány. Remélem, a nálunk pallérozódó fiatalok egyszer eredményes felnőtt vívók lesznek, és úgy emlékeznek majd vissza, hogy ők a TFSE műhely valódi értékeit tapasztalhatták meg és hálával gondolnak az itt töltött időszakra.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!