Szokták mondani, hogy a történelem gyakran ismétli önmagát, így van ez férfi futsal együttesünknél is, akik az Alsó-ház harmadik fordulójában 4-1-es vereséget szenvedtek Debrecenben.

Akárcsak az alapszakasz nyitófordulóján, ezúttal is 4-1-es vereség lett a debreceni kirándulás vége. Hajdúsági riválisukon kívül csak az MFA-t nem tudták még a fiúk két vállra fektetni, de erre is van egy mondás: “Ami késik, nem múlik”.

Sajnos ez a találkozó nem nekünk kedvezett, pedig ígéretes volt az első félidő, ahol Tóth góljára Hegyinek volt válasza a mieink közül, de a szünet után fordult a kocka, pontosabban a meccsnek egy szűk két perces szakaszában a DEAC leuralta a pályát és három gyors góllal eldöntötte a találkozót.

NB I alsóház 3. forduló
DEAC-TFSE-Tent Budapest 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Tóth A. (9., 35.), Franchu (35., 36.), ill. Hegyi (12.)

Első vereségünk volt ez a rájátszásban, ellenfeleink közül a Nyírbátor – Aramissal és a Rubeola – MFA mérkőzés is döntetlennel végződött. A tabella jelenlegi állása szerint a Rubeolát leszámítva még mindig nem sikerült egyik csapatnak sem jobban ellépnie a másiktól, így a küzdelem továbbra is nyílt, de reményeink szerint a következő hazai találkozón újra győzelmet ünnepelhetünk a Koltaiban!
Fotó: Derencsényi István
Tabella: MLSZ