Férfi NBII Kosárlabda Női NBI/B

Ahol abbahagyták

A Női Amatőr NB I Zöld csoportjában szereplő kosárlabdacsapatunk továbbra is hiba nélkül vezeti a bajnokság tabelláját. A 14 fordulóban pedig, a Bajai NKK csapata fogadta otthonában mieinket. A mérkőzést megelőzően lányaink az 5. helyet foglalták el a rangsorban.

A két csapat viszonylag kiegyenlített negyednek vágott neki, ám 11-11-től sikerült meglépnie a bajai együttesnek. 11-3-as szériát produkálva, 22-14-el ért véget ez a negyed.
Ezt a rövidzárlatot sikerült gyorsan kihevernünk, a második negyedet, teljes dominanciával 9-27-el
hoztuk. Ezzel 31-41-el mehettek a csapatok a nagyszünetre.
A szünetet követően nem tétováztak a lányok, továbbra is uralták a mérkőzést. A harmadik felvonás
végén már egy 17 pontos vezetést élvezhettünk. A végső játékrészben tovább növelve az előnyt,
bebiztosítottuk győzelmünk.
Végeredmény: 52-82 IDE.

MVP: Bernáth Réka mutatói: 28 pont, 7 lepattanó, 2 gólpassz.

Férfi NB II. Közép B csoport

Férfi kosárlabdacsapatunk is elég jól muzsikál az elmúlt fordulókban. A 16. fordulóban a Budaörsi DSE
csapata érkezett hozzánk, az „E”-be.
A mérkőzést megelőzően 13. helyen állt a budaörsi csapat a tabellán, míg mi a 7-en.
Már az első negyedben sikerült felülkerekednünk és egy 9 pontos vezetést kovácsolnunk a budaörsi
csapattal szemben. A második játékrészben már kiélezettebb csata folytatódott. Mindkét csapat 20-
20 pontot dobott, így a különbség megmaradt a nagyszünetre.
A nagyszünetet követően viszont, a mérkőzés minden szegmensében jobbnak bizonyultak a TFSE
titánjai. 17 ponttal dobtak többet a vendégcsapatnál, így már egy sokkal kényelmesebb előnyt
élvezhettek az utolsó felvonást megelőzően.
A negyedik negyedre sikerült átvinni a harmadik negyedbeli formát, ezzel tovább növelve előnyünk,
egy 38 pontos győzelmet arattunk.
Végeredmény: 94-56 IDE.

Ezen csapataink soron következő mérkőzései:

Férfi NB II.: 2020. február 9. BKG Príma Akadémia – TFSE
Női Amatőr NB I.: 2020. február 9. TFSE II. – Szombathelyi Egyetem
Gratulálunk csapatainknak!

Hajrá TFSE!