Férfi Extraliga Röplabda

A versenyrendszer most nem nekünk kedvez…

A szezon során számos alkalommal bizonyították férfi röpiseink, hogy nem adják könnyen a bőrünket, és minden meccsen az utolsó labdamenetig harcolnak. Öt klasszikus (3:0, 3:1) siker mellett hatszor is döntő szettes meccsre kényszerítték ellenfeleiket, ezek közül öt találkozó zárult egy pontot érő vereséggel, egy pedig kettő pontot eredményező győzelemmel.

A jelenlegi nemzetközileg is bevett versenyrendszerben a győzelmek száma előnyt élvez a megszerzett pontokkal szemben, ami valahol érthető, ugyanakkor számunkra most különösen fájó szabály. Bár 22 pontunk van a tabellán, a MEAFC 19 pontot felmutatva előzött meg minket ezen a hétvégén, mert eggyel több győzelmet szerzett. Ezt a Miskolcot mi idén oda-vissza legyőztük (1:3-as győzelem idegenben, 3:2-es siker itthon). A hozzánk hasonlóan 22 pontos Dág is most lépett elénk, miután bravúrgyőzelmet aratott a MAFC ellen. Ellenük azonos aránnyal állunk (3:1-es vereség idegenben, 3:1-es siker itthon).

Nem keresünk kifogásokat, magyarázatokat. Szimplán érdemes belátnunk, hogy a versenyrendszer most nem a mieinknek kedvez. Büszkék vagyunk arra, hogy a fiúk minden mérkőzésen ott hagyták szívüket-lelküket a pályán. A cél nem lehet most más, mint az alapszakasz további két mérkőzésén a lehető legjobb teljesítményt hozni. A srácok az utolsó sípszóig küzdenek, és hisznek abban, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét!

Nézzük mi történt a srácokkal ezen a hétvégén:

Bravúros teljesítményt nyújtottak Nagy Gergely játékosai, miután pontot raboltak a GreenPlan-VRCK ellen hazai pályán. A derbi egyik legfőbb érdekessége volt, hogy élőben közvetítette a viadalt az M4 Sport+.

Összességében jó formában vártuk az összecsapást, de kihívónk az előkelő negyedik helyen tanyázik a bajnokságban, így ők voltak az esélyesek. Az első játszmában 5:8-nál kért időt vezetőedzőnk, ám ezután is tovább tudta növelni előnyét a vendégcsapat, amit a sorba bemutatott támadási hibáink is elősegítettek. Ezután viszont egyértelműen dominált ellenfelünk a támadásban Durrigon Pozzobon és Garan Bálint jóvoltából, így a végeredmény számukra lett kedvező: 12:25.

A második felvonást jól kezdtük, 5:2-re sikerült elhúznunk. Remek sáncokat és eredményes támadásokat mutattunk be, így rögtön 15:9-nek örülhettünk. Ezután Majoros Balázs állt az élre és 25:16-ig meg se állt. Az előző etap ellentétét mutattuk be, így 1:1-re módosítottuk az eredményt.

A harmadik játszma ismét a Barcika kedve szerint alakul, mikor korai időkéréssel akarta Nagy Gergely megtörni kihívónk lendületét. Később több cserével is próbálkoztunk, de mi egyszerűen nem találtunk magunkra és döbbenetes különbséggel zártuk a játszmát (8:25).

A negyedik szett eleje ismét inkább a Kazincbarcikának kedvezett, Péter Benedek vezette ekkor őket. Nem adtuk fel, egészen 13:15-ig feljöttünk, többnyire Balázs Bálint pontjainak köszönhetően. Izgalmas percek következtek, kisebb hibák mindkét oldalon voltak. A végletekig izgalmas játszma vége pedig a javunkra fordult. Amikor kellett, akkor teljesített magas szinten a csapat, így megnyertük ezt az etapot (27:25) és kiharcoltuk a döntő szettet.

A záró akkordban érezhető volt a feszültség, mindkét fél kezeit izgalom töltötte el, így jó pár rontott nyitást láthattunk. Egészen 11:11-ig fej-fej mellett haladtunk, folyamatosan járt a labda, amikor először ellenfelünk, aztán mi törtük meg a játékot időkéréssel. A végjáték jobban sikerült a Kazincbarcikának, így ők örülhettek igazán a végén.

Kiváló eredményt értünk el a liga élmezőnyéhez tartozó VRCK ellen, ráadásul nem jöttünk zavarba a tévés közvetítéstől sem. Majoros Balázs 23, Tóth Kristóf és Balázs Bálint 15 pontig jutottak, ellenfelünknél Durigon Pozzobon volt a a legeredményesebb (22).

Szombaton Székesfehérváron folytatjuk a küzdelmeket, a ligamásodik MÁV Előre otthonában. Ez összességében dicséretes teljesítmény volt, reméljük ezt az arcunkat tudjuk elővenni Fehérváron is!

TFSE – GreenPlan-VRCK
2:3 (-12, 16, -8, 25, -12)

Szép volt, fiúk!

Fotó: Ruzsits Patrik
Tabella: hunvolley.info