Kialakult a folytatás menetrendje, vasárnap este a Vasas Akadémiával küzdünk meg az 5-8. között, a második mérkőzésre jövő hét szerda este fog sor kerülni Pasaréten.
Úgy tartja a mondás, hogy nem lehet kétszer ugyan abba a folyóba lépni. Reméljük, hogy ez tényleg így van, ugyanis, akik visszagondolnak a tavaly ilyenkor kialakult párosításokra, azok emlékezhetnek, hogy nagyon megütöttük a bokánkat!

Ahogy nekünk, úgy “angyalföldi” riválisunknak sem sokon múlott, hogy harmadik mérkőzésbe torkolljon a továbbjutás kérdése. A Vasas a DVTK-val nézett farkasszemet és bár az első találkozón 26 pontos diósgyőri siker született, a második felvonás már sokkal izgalmasabbra sikerült.


Nenad Markovic együttese többször is vezetett a mérkőzés során és csak az utolsó 3 percben sikerült fordítaniuk a vendégeknek. Az előző kiírásban a Vasasnak a Győrön kellett volna átverekednie magát, de akkor mindkét meccsen több, mint 40 egységgel nyertek a kisalföldiek, ellenben mi idegenben 6, hazai pályán pedig csak 8 ponttal maradtunk alul az akkor szintén Zseljko Djokics által irányított Szekszárddal szemben.


Majd jött a dráma! Hazai pályán kezdtünk a Vasas ellen, akik szinte végig vezetve arattak győzelmet a Koltaiban. Vezetőedzőnk akkor gyalázatosnak titulálta a vereséget, de visszaadta a kölcsönt és a Pasaréti Sportcentrumban kiegyenlített, így a párharc végső összecsapására a Csörszön került sor.

Az első 3 negyedben még úgy tűnt mi uraljuk a pályát, aztán a negyedikben egy fokozattal feljebb kapcsoltak és bár nem voltunk adósak a pontokkal, a Vasas 32 egységet szerezve 69-69-re zárkózott, így hosszabbításra került sor, ahol először még nem született döntés, de az utolsóban már igen és másodjára is kifogtak rajtunk (84-89).

Idén elképesztő formát produkálnak a lányok itthon, az eddigi 12 meccsből (11 alapszakasz, 1 play off) csupán három alkalommal botlottak, legutóbb épp a Pécs elleni vereség alkalmával szakadt meg egy 9 meccs óta tartó győzelmi széria hazai pályán.


A Vasassal ebben a kiírásban is meggyűlt a bajunk, az első találkozás alkalmával 69-56-ra maradtunk alul, ezt követően januárban 84-65-re nyertünk és a Magyar Kupa négyesdöntőbe jutásért is velük kellett megküzdenünk, ahol szintén nem vallottunk szégyent (35-59).


Mindent egybevéve korántsem mehetünk biztosra vörös-kék kihívónkkal szemben, akár az előző évi, akár az idei eredményekre vagyunk tekintettel és szinte biztosra vehetjük, hogy ezúttal is egy rendkívül izgalmas és kiélezett csatát láthatunk majd a felek között!

NB I. A PLAY-OFF – 2. forduló – 2025.04.06. – 19:00
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
TFSE-MTK – Vasas Akadémia
Az összecsapásra való belépés jegy / bérlet meglétéhez kötött, ezek online elővételesen is megvásárolhatók az alábbi linken: TFSE Cooltix, valamint a helyszínen is a kihelyezett jegypénztárnál. A jegyek ára egységesen 1.000 Ft, a bérlet 25.000 Ft.
Sok sikert hölgyek, hajrá TFSE!
Fotó: Borhi Mihály – TFSE, Balogh Dávid