NBII-es férfi kosarasaink számára is lassan végéhez ér a szezon. A hátralévő 4 fordulóból kivétel nélkül mindegyiket idegenben fogjuk játszani. A legutóbbi mérkőzésen a BKG-Veresegyház csapatától szenvedtünk nagy arányú vereséget. Igaz, ketté kellett osztani a csapatot, mivel kedden a MEFOB küzdelmeiben is kellett helytállni.

A SZPA (10.) ellen vívott első mérkőzésen 11 pontos TFSE siker született. Akkor jobban kezdett az ellenfél és az első negyedben még vezetett is, de az azt követő játékrészekben már a mieink domináltak. Mivel a MEFOB negyeddöntő visszavágójára csak jövőhéten kerül sor, így Boros Zoltánnak ezúttal a teljes keret rendelkezésére áll! Reményeink szerint most győzelemmel térnek haza.

SZPA-HSE – TFSE (05.06. 20:00)
HIT Park Labdacsarnok, Budapest