BLSZ I Férfi Extraliga Férfi NBII Férfi NBII Férfi NBII Futsal Kézilabda Kosárlabda Labdarúgás Női NBI Női NBI Női NBI/A Női NBII Röplabda

A szezon, amit sosem fogunk elfelejteni!

A 2023/24-es kiírás több szempontból is történelminek bizonyult egyesületünk életében. Hosszú idő után új otthonunk lett, számos csapatunk vált bajnokká és megannyi meglepetést sikerült okoznunk az évad során. Tekintsétek át velünk a TFSE csapatsportágainak 2023/24-es összefoglalóját!

Jelen összellítás nem hivatott rangsorolni sportágainkat házon belül, éppen ezért kronológiai sorrendben haladva folytatjuk visszaemlékezésünket.

„Évről évre feljebb” – Labdarúgás

2023 augusztusában sorozatban második szezonját kezdte labdarúgócsapatunk a fővárosi élvonalban (BLSZ I.). A legutóbbi kiírásban újoncként 13. helyen zártak a fiúk, akik ezt követően megújuló szakmai stábbal vágtak neki a 30 mérkőzésen át tartó küzdelmeknek. A nyitány nagyon jól sikeredett, majd több hullámvölgyes időszak következett, féltávnál pedig a 11. pozíciót foglalta el a csapat. A közel három hónaposra nyúló téli pihenő után a tavaszt ténylegesen hazai porondon kezdhették meg, hiszen 2282 nap „albérletes” időszak után végre fogadhattak ellenfelet a Dr. Koltai Jenő Sportközpont műfüves pályáján. Az idény második fele is felemásra sikeredett, ahol azért nagyobb skalpokat is sikerült begyűjteni, példának okáért a 7–2-es Issimo elleni diadal, vagy a 2–1-es Testvériséggel szemben aratott győzelem során. A végére elfáradtak a fiúk, de még így is sikerült bekerülniük a TOP 10 közé, végül a 9. helyen zártak olyan riválisokat megelőzve, mint a Fővárosi Vízművek SK, a II. Kerület UFC, vagy az UDSE Gázgyár.

„Az áttörés idénye” – Női futsal

Női futsalcsapatunk zsinórban hatodik évére készülhetett az NB I-ben, melynek pódiumjára a korábbiakban már többször sikerült odaférni. Az aranyéremhez legközelebb a 2019/20-as szezonban álltak hölgyeink, akik a koronavírus-járvány miatt idő előtt lefújt bajnokság után szimbolikus „csonka aranyérmet” kaptak, a szövetség akkor viszont nem hirdetett bajnokot és bánatunkra azóta nem sikerült felérni a csúcsra. A mostani idénynek új vezetőedzővel futott neki a gárda, a fiatal Viza Krisztián egyértelműen bajnoki ambíciókkal felvértezve vette kezébe a válogatott játékosokkal teletűzdelt alakulatot. A szezon álomszerűen indult és folytatódott, hiszen egyedüli csapatként maradtak veretlenek a 21 mérkőzésen át tartó alapszakasz során, megelőzve ezzel az évek óta regnáló bajnokként ismert DEAC gárdáját. A rájátszás végéhez és a hazai porondon rendezett Magyar Kupához érkezve kisebb megtorpanást láthattunk, amiből volt kiút. Noha a hazai terepen rendezett Magyar Kupában nem tudtak éremmel zárni, a Tolna ellen folytatott NB I-es fináléban hátrányból sikerült fordítani és 3:1-es összesítéssel ültek fel a hazai élvonal trónjára a mieink. Az évad kulcsfontosságú momentuma az volt, hogy a lányok a bajnokságban egyszer sem maradtak alul a toronymagasan esélyes DEAC-cal szemben, valamint a Tolna elleni döntőben hátrányból tudtak újítani és végül domináns teljesítménnyel lezárták a párharcot.

„Vissza a legnagyobbak közé” – Férfi futsal

Valóra váltotta álmát férfi futsalcsapatunk, miután két másodosztályú szezont követően visszajutott az élvonalba. A stábban a hölgyekhez hasonlóan jelentős változások mentek végbe, aminek köszönhetően új vezetőedzővel, a játékosként és edzőként is nagy rutinnal rendelkező Németh Péterrel a kispadunkon kezdhettük meg az idényt. Legfőbb kihívónk az UTE volt az első pillanattól fogva, akikkel fej-fej mellett haladtunk az egész alapszakasz során. 18 forduló után mindössze 1 ponttal előztük meg őket, így mi kezdhettük a legelőnyösebb pozícióból a rájátszást. A lila-fehérek alaposan megtréfáltak minket, amikor hazai porondon diadalt arattak felettünk, letolva így bennünket a második helyre. A márciusi folytatásra összekapta magát csapatunk és domináns győzelmekkel loholt a rivális mögött, majd az Újpesten rendezett egymás elleni mérkőzésen kellő magabiztossággal és fegyelemmel előrukkolva 3–8 arányban tudott győzni, amivel fordult a kocka és újra a TFSE szerepelt az első helyen. A hátralévő két fordulót sikerrel vették a fiúk, akik már a bajnokság lezárulta előtt biztos győztessé váltak és a Nagykanizsa elleni hazai összecsapás után közösen ünnepelhették a feljutást és az elsőséget. Javarészt egyetemistákra épülő keretünk a következő idényre fordulva is egyben marad, a fiúkat összetartó, folyamatosan motiváló és fejlesztő Németh Péter pedig marad edzőként a köreinkben, így az eddigi felállással várhatjuk az augusztustól kezdődő NB I-es szereplést.

„Életünk stabil élcsapatként” – Női kézilabda

Kézis hölgyeink az elmúlt években rendre odaértek a dobogóra, az előző két kiírásban bronzéremig meneteltek Herbert Krisztiánék. A régebbi lebonyolítás szerint 12 csapattal kellett oda-vissza harcolni a bajnokságban, ám az idei szezonra fordulva megváltozott a rendszer. Előbb a saját csoportjukban („F”) kellett a legjobb 4 közé verekedniük magukat, ami sikerült, hiszen a 3. helyen végeztek a lányok a Csepel és a Ferencváros U21 mögött. A rájátszásban az „E” csoport legjobb 4 gárdája várt a mi négyesünkre. Újonnan érkező kihívóik közül a mohácsiak és a siófokiak is domináltak az alapszakasz során, így biztosra lehetett venni, hogy nem lesz egyszerű dolgunk ellenük. A Felső-házban végül 4 alkalommal sikerült diadalmaskodnunk, emellett 4-szer maradtak alul. Egészen az utolsó, NEKA U21 elleni idegenbeli fordulóig harcban voltunk a pódiumért, azonban a záró meccsen vereséggel zártunk, így nem tudtunk felállni a dobogóra, 4. helyen fejeztük be a bajnokságot. Évente változó játékosállományú csapatként kifejezetten nehéz dolgunk van ebben az osztályban, de örömünkre idén is bebizonyítottuk, hogy stabil élmenői vagyunk az osztálynak.

„Évről évre feljebb 2.0” – Férfi kézilabda

Ujvári Bence férfi kézisei is megérdemlik a dicséretet! Hasonló cipőben járnak ők is, mint a lányok, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a tavalyi 4. helyet leszámítva korábban nem igazán sikerült jó helyezéseket elérniük. Azóta, hogy fent említett fiatal vezetőedző átvette a csapat irányítását új lendülettel menetelnek. Már a legutóbbi évadban láthattuk, hogy egyre erősebbé válunk. A mostani szezon elején a „B” csoportban nem sokon múlott az 1. hely, mindössze 1 ponttal maradtak el a mieink az FTC U21 mögött. Ezt követte az összevont A-B csoportos felső-házi küzdelmek sora, ahol a csoportból csak a Ferencváros előzte meg őket. Az utolsó összecsapást Alsóörsön játszották a fiúk, ahol 4 góllal tudtak jobbnak bizonyulni a házigazdánál, aminek köszönhetően az 5. helyen végeztek.

„Sokra lehetünk képesek” – Női kosárlabda

Négy városmajori esztendő után új katlan várt élvonalbeli női kosárlabdázóinkra. A legutóbbi szezon végén távozó Magyar Bianka helyét az ambíciózus másodedző, Hegedűs Péter vette át, aki szintén hazai nevelés, hiszen ő is egyetemünkön szerezte edzői diplomáját. Bozsó Ádam újdonsült másodedzővel olyan kettősnek bizonyultak, melynek a kezei alatt kivételes csapategység kovácsolódhatott. A keret magját sikerült egyben tartani, új érkezőinkkel kiegészülve pedig hamar kiderült, hogy a legnagyobbak ellen is sikerülhet meglepetéseket okoznunk. A szezon első felében rendre a legjobb négy között foglaltunk helyet az NB I. A mezőnyében, ami annak tükrében nem volt csoda, hogy legyőztük a Sopront és a Szekszárdot is hazai környezetben. Az idény során több sérülés és betegség sújtotta a csapatot. Ez a helyzet a rájátszásra fordulva javulni látszott, de a szezon elején nyújtott bravúros formát már nem sikerült előidézni, így először a vágyálomként dédelgetett legjobb négy közé kerülésről, majd a Vasas elleni párharc során elszenvedett vereséggel a TOP 6-ban való zárásról is lecsúsztunk, végül a 7. helyen fejeztük be a küzdelmeket, ami Európa Kupa indulásra jogosítja fel a TFSE-MTK-t. A soron következő idény kapcsán kulisszatitkokat még nem fedhetünk fel, azt viszont elárulhatjuk, hogy a stáb és a keret magja továbbra is együtt dolgozik és a TFSE-MTK kiválóságai a 2024/25-ös idényben még több alkalommal szeretnének örömet okozni lelkes szimpatizánsaik számára.

„Az utolsó vérig” – Férfi kosárlabda

Boros Zoltánt és csapatát talán senkinek nem kell bemutatni, hiszen az idei NB II-es teljesítményüket kis híján feljutással koronázták meg. Férfi kosarasaink maratoni szezont tudhatnak a hátuk mögött. Az idényük egy 18 mérkőzésből álló alapszakasszal indult, ahol 16 alkalommal tudtak nyerni és csoportjuk élén végezve kerültek be a rájátszás első körébe, ahol a három „Közép” csoport legerősebb alakulatai harcoltak a legjobb négybe kerülésért. Ez is sikerült a fiúknak, így jöhetett a keresztjáték (negyeddöntő), mely során debreceni riválisukat fölülmúlva jutottak a négyesdöntőbe, ahol győzelemmel kezdték az első meccset, ám a soron következő két találkozón alulmaradtak a Ludovika, majd a TF BP ellen, ezzel a dobogó 3. helyére állhattak fel. Bánkódásra nem lehet ok, hiszen hosszú évek óta először jutottunk el a Final 4 mezőnyéig, amit hazai pályán zárhattunk egy jól megérdemelt bronzéremmel. A bajnokságban összesen lejátszott 35 tétmérkőzés mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen ilyen sorozatterhelés a többi csapatsportágunkban egyáltalán nem volt, és akkor még nem tértünk ki a MEFOB és a Hepp-kupa küzdelmeire, ahol szintén ennek a csapatnak a magja folytatta a meccseket.

„A munka gyümölcse” – Női röplabda

NB I-es női röplabdacsapatunk hosszú évek óta harcolt a bajnoki elsőségért, a legutóbbi három szezonban viszont rendre ezüstérem lett lányaink erőfeszítéseinek az eredménye. A 2023/24-es évadban a legutóbbi évhez hasonlóan a kubai tréner, Joel Olazábal Herrera volt lányaink mestere, akinek kerete a tavalyi csapaton alapult, kiegészülve 6 fiatal igazolással, akik hamar beilleszkedtek a csapatba. Lányaink nagyon jól kezdték a szezont és néhány gigszert leszámítva sorozatban szállították a győzelmeket, menetelve a rájátszás felé, ahová a legjobb négy kerülhetett be. A Vasassal folytatott versenyfutást első ízben a piros-kékek nyerték, akik egy ponttal előztek meg minket az alapszakasz végén. Az elődöntőben a menet közben még erősebbé váló BVSC-vel néztünk farkasszemet, akiket drámai csatában, összesítésben 2–1 arányban múltunk felül. A Vasas elleni finálé első mérkőzését idegörlő ötszettes harc végén nyertük meg, az ezt követő hazai küzdelem pedig bajnokavatássá vált, hiszen fogunkat összeszorírtva, utolsó energiáinkat mozgósítva tudtunk 3:1-re nyerni és évek kitartó munkája után emelhettük magasba a hőn áhított trófeát. A következő idényben való Extraliga indulás lehetőségével ugyanakkor nem él egyesületünk, erről ITT olvashattok bővebben.

„Minden vihar után kisüt a nap” – Férfi röplabda

Férfi röplabda szakágunk néhány év leforgása alatt egy budapesti ligában érdekelt „buli csapatból” Extraligás szereplővé nőtte ki magát. Az fővárosi élvonal után kisvártatva megnyerték fiaink az NB II-t, majd az NB I. első évében 5. helyen zártak. A legutóbbi évad után összevonták az Extraligát az NB I. mezőnyével, így 12 szereplős lett a legfelsőbb bajnokság, amit megújuló kerettel és stábbal kezdtünk meg. A felkészülés alapján merész fogadkozásokba futott a stáb és a keret, ami a szezon elején olyannyira megbosszulta magát, hogy hazai környezetben egészen 2024. januárjáig kellett várni az első győzelemig. Nem úgy idegenben, ahol többször is sikerült megtréfálni a riválisokat. Az alapszakaszt végül az utolsó előtti pozícióban zárták Nagy Gergely tanítványai, ezzel a 9-12. helyért folytatott alsó-ház következett. A keretet az évad során több sérülés és nehézség is sújtotta, de a végjátékra összeállt az addigi koncepció és kifejezetten izgalmas küzdelmeknek lehettünk szemtanúi, végül egy helyet javítva a 10. lett a TFSE. A csapat stábja és játékosállománya több alakulatunkéhoz hasonlóan nagyjából együtt marad, így folytatódhat a közös építkezés, majd következhet egy tiszta lappal kezdődő évad.

Tartsatok velünk a jubileumi (100. évfordulós) 2024/25-ös szezon során is, ahol reményeink szerint még több örömteli élményt élhetünk át együtt!

Fotó: Borhi Mihály, Mult Roland, MLSZ